PL: a Liverpool lehengerelte a reménytelen Aston Villát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.14. 17:01
null
Tragikomikus hazai védekezés után Clyne betalál (Fotó: Action Images)
A Liverpool labdarúgócsapata kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott a sereghajtó Aston Villa otthonában az angol Premier League 26. fordulójának vasárnap késő délutáni mérkőzésén.

A sereghajtó Aston Villa a Liverpool elleni mérkőzés első félidejében (is) úgy nézett ki, mint egy olyan csapat, amely lélekben már feladta és a Championship-szereplésre készül – a „vörösök” végtelenül simán „sétáltak át” a birminghamieken, akiknek a játékáról mindent elmond, hogy negyvenöt perc alatt csak két labdaérintésük volt az ellenfél tizenhatosán belül.

A Liverpool a 15. percben szerzett vezetést, Philippe Coutinho készített elő, a sérülését követően visszatérő Daniel Sturridge pedig a kapuba fejelt. A 24. percben James Milner szabadrúgását nézte végig mindenki érdeklődve, és mivel a labda a hálóban akadt meg, Jürgen Klopp ökölrázással ünnepelhetett.

A Villa-drukkerek szépen elindultak hazafelé (Fotó: Action Images)
A Villa-drukkerek szépen elindultak hazafelé (Fotó: Action Images)

A második félidőben folytatódott az egyoldalú játék (a BBC-n nem véletlenül jegyezte meg az egyik hozzászóló, hogy a teáskannák többet tennének a győzelem érdekében, mint a Villa futballistái), Emre Can és Divock Origi is betalált, majd valami egész komikus „védekezéssel” tette fel a koronát addigi teljesítményére a hazai hátsó alakzat, Nathaniel Clyne közelről megszerezte az ötödiket. Kolo Touré nevéhez fűződik a hatodik – Klopp ekkor már nem is ünnepelt, csak bólintott, ez mindent elmondott...

A hazai drukkerek jó része a lábával szavazott és elkeseredetten távozott, míg a vendégszurkolók boldogan daloltak – a Liverpool szétszedte a teljesen reménytelen teljesítménnyel kirukkoló Aston Villát. A hétszeres bajnok és kupagyőztes, 1982-ben BEK-győztes birminghamiek kiesése a mutatott játék és a keret erőssége alapján nagyon valószínű – ha a sereghajtó „alászáll” a másodosztályba, 1987 óta először esik ki.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Aston Villa–Liverpool 0–6 (Sturridge 16., Milner 25., Can 58., Origi 62., Clyne 65., K. Touré 71.)
KORÁBBAN
Arsenal–Leicester City 2–1 (Walcott 70., Welbeck 95., ill. Vardy 45. – 11-esből)
KÉSŐBB

Manchester City–Tottenham Hotspur 1–2 (Iheanacho 74., ill. H. Kane 53. – 11-esből, C. Eriksen 83.)


AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 26 15 8 3 48–29 +19 53
2. Tottenham 26 14 9 3 47–20 +27 51
3. Arsenal 26 15 6 5 41–23 +18 51
4. Manchester City 26 14 5 7 48–28 +20 47
5. Manchester United 26 11 8 7 33–24 +9 41
6. Southampton 26 11 7 8 34–24 +10 40
7. West Ham 26 10 10 6 40–31 +9 40
8. Liverpool 26 10 8 8 38–36 +2 38
9. Watford 26 10 6 10 29–28 +1 36
10. Stoke City 26 10 6 10 27–32 –5 36
11. Everton 26 8 11 7 46–35 +11 35
12. Chelsea 26 8 9 9 38–36 +2 33
13. Crystal Palace 26 9 5 12 27–32 –5 32
14. West Bromwich Albion 26 8 8 10 24–32 –8 32
15. Bournemouth 26 7 7 12 30–44 –14 28
16. Swansea 26 6 9 11 24–34 –10 27
17. Norwich City 26 6 6 14 30–50 –20 24
18. Newcastle 26 6 6 14 27–49 –22 24
19. Sunderland 26 6 5 15 32–50 –18 23
20. Aston Villa 26 3 7 16 20–46 –26 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik