PL: a Liverpool fellebbez Mané hárommeccses eltiltása ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.12. 13:57
A Liverpool fellebbez Sadio Mané hárommeccses eltiltása ellen: a labdarúgót szombaton azért állították ki, mert fejbe rúgta a Manchester City kapusát, Edersont.

Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Liverpoolnál elismerik a szenegáli csatárnak adott piros lap jogosságát – bár Jürgen Klopp menedzser szerint túl szigorú játékvezetői ítélet született, mert Mané nem látta a számára holttérből érkező City-kapust –, de a három találkozóra szóló eltiltást soknak találják.

A 25 éves futballista jelen állás szerint nem játszhat a Burnley elleni szombati bajnokin, valamint azt követően a Leicester City elleni Ligakupa-találkozón és bajnoki összecsapáson.

Ederson a pályát szombaton hordágyon, nyakmerevítővel hagyta el. Sérülése az első hírekkel ellentétben – arc- vagy állkapocscsonttörést sem tartottak kizártnak – nem súlyos. A manchesteri klub beszámolója szerint brazil kapusuk hétfőn fejvédőben már edzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik