PL: a Leverkusen ásza Londonban járt… a Chelsea megfigyelőjével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 08:31
Londonban kapták lencsevégre Leon Baileyt, a Bayer Leverkusen labdarúgóját.

Ez önmagában persze nem lenne nagy hír, ám a 20 esztendős jamaicai szélső édesapjával és egy bizonyos Tony White-tal fotózkodott, aki nem mellesleg a Chelsea egyik megfigyelője.

Leon Baileyt a az egyik legnagyobb tehetségnek tartják – az elmúlt hónapokban a „kékek” aktív érdeklődése mellett pletykáltak a Manchester Unitedről, valamint a Real Madrid megkereséséről is, de Bailey egy 2015-ös Twitter-bejegyzésében (melyen Chelsea-mezben pózol) azt írta, egy álma válna valóra, hogy a londoniaknál játszhatna, így vélhetően nem kérdés, mely együttest részesítené előnyben.

Leon Bailey a Chelsea-hez szerződik? (Fotó: Reddit)
Leon Bailey a Chelsea-hez szerződik? (Fotó: Reddit)


Bailey a 2017–2018-as szezonban összesen 34 mérkőzésen lépett pályára a Leverkusen színeiben, s ezeken 12 találat mellett kiosztott hat gólpasszt is. Értékét a transfermarkt. de piaci hírportál 45 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik