PL: a Chelsea örökre kitiltotta a rasszista szurkolót

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 16:50
null
Örökre eltiltották a Sterlinget zaklató szurkolót (Fotó: BBC)
Az angol élvonalbeli Chelsea labdarúgócsapata örökre kitiltotta azt a szurkolót, aki rasszista megjegyzéseket tett a Manchester City támadójára, Raheem Sterlingre.

 

Hat Chelsea-szurkoló után indult rendőrségi nyomozás agresszív és rasszista megnyilvánulás miatt. Az eset decemberben történt a Stamford Bridge-en, a Chelsea–Manchester City mérkőzésen, amelyen a londoni drukkerek az angol válogatott szélsőt, Raheem Sterlinget zaklatták verbálisan – számolt be a BBC.

A rendőrség szerint a nyomozás után nem volt egyértelmű bizonyíték arra, hogy a 24 éves szélső bűncselekmény áldozata lett. A Chelsea saját nyomozásba kezdett, a hivatalos honlapján pedig közölte, hogy a klub szerint sem bűncselekmény történt, hanem a jegyvásárlási feltételeket sértették meg a szurkolók.

„A klub tiszteletben tartja a rendőrségi nyomozás határozatát, számunkra azonban eredetileg sem az volt a kérdés, hogy bűncselekmény történt-e. Azt szerettük volna kideríteni, hogy a szurkolók megsértették-e a jegyvásárlási feltételeket” – tette közzé hivatalos honlapján a Chelsea.

A londoniak azokra a videófelvételekre hivatkoztak, amelyeket különböző drukkerektől kaptak a mérkőzést követően.

A „kékek” hozzátették, hat szurkoló is „átlépett egy határt”, közülük egy embert örökre kitiltottak a Chelsea mérkőzéseiről, míg öten egy-két éves eltiltásra számíthatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik