PL: a Chelsea hozta a kötelezőt, a Tottenhamen a sor

Vágólapra másolva!
2017.04.25. 22:38
null
David Luiz sajátosan örült Gary Cahill góljának (Fotó: AFP)
A Southampton az első félidő hajrájáig bízhatott benne, hogy sikerül pontot szereznie a Chelsea vendégeként a Premier League 34. fordulójának keddi mérkőzésén, de Gary Cahill a szünet előtt, Diego Costa pedig a fordulás után betalált, így az éllovas újabb győzelmével hétpontosra növelte előnyét a szerdán a Crystal Palace otthonában pályára lépő Tottenham előtt.

Jól kezdett a Chelsea, Eden Hazard már az 5. percben megszerezte a vezetést a túlságosan idegesen kezdő Southampton ellen. Az első negyedóra végére megnyugodó vendégek feljavultak, kiegyenlítetté vált a játék, és a piros-fehérek támadásainak egyike góllal is zárult: a Chelsea korábbi légiósa, Oriol Romeu talált be közelről a 24. percben.

A PL éllovasa Gary Cahill révén még a szünet előtt újra vezetést szerzett, Diego Costa pedig a második félidő nyolcadik percében megduplázta a „kékek” előnyét. A Chelsea megnyugodott, a három pont sorsa a továbbiakban nem volt kérdéses.

Diego Costa a 89. percben megszerezte második gólját, szeptember óta az első bajnoki dupláját szerezte.

PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ

Chelsea–Southampton 4–2 (Hazard 5., G. Cahill 45., Diego Costa 53., 89., ill. Romeu 24., Bertrand 94.)

A szerdai folytatás
20.45: Arsenal–Leicester City
20.45: Middlesbrough–Sunderland
21.00: Crystal Palace–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 33 25 3 5 69–30 +39 78
2. Tottenham 32 21 8 3 68–22 +46 71
3. Liverpool 34 19 9 6 70–42 +28 66
4. Manchester City 32 19 7 6 63–35 +28 64
5. Manchester United 32 17 12 3 50–24 +26 63
6. Everton 34 16 10 8 60–37 +23 58
7. Arsenal 31 17 6 8 63–40 +23 57
8. West Bromwich Albion 33 12 8 13 39–42 –3 44
9. Southampton 32 11 7 14 39–44 –5
40
10. Watford 33 11 7 15 37–54 –17 40
11. Stoke City 34 10 9 15 37–50 –13 39
12. Crystal Palace 33 11 5 17 47–53 –6 38
13. Bournemouth 34 10 8 16 49–63 –14 38
14. West Ham 34 10 8 16 44–59 –15 38
15. Leicester City 32 10 7 15 41–53 –12 37
16. Burnley 34 10 6 18 33–49 –16 36
17. Hull City 34 9 6 19 36–67 –31 33
18. Swansea 34 9 4 21 39–68 –29 31
19. Middlesbrough 33 4 12 17 23–43 –20 24
20. Sunderland 32 5 6 21 26–58 –32 21

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik