Videó: a Chelsea 30 milliós igazolását a játékvezető is lefutotta az Arsenal-gólnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 13:40
A Daily Mail egy vicces jelenetről emlékezett meg a hétvégi Arsenal–Chelsea (3–0) angol bajnokiról. A lap arról írt cikket, hogy a találkozó harmadik góljánál a játékvezető, Michael Oliver gyorsabb volt, mint a „kékek” középpályása, N’Golo Kanté.

Kantét a nyáron a bajnok Leicestertől 30 millió fontért szerződtette a Chelsea, amely egy nagy munkabírású, remekül szerelő játékost szeretett volna a középpályára. Ezután tűnik viccesnek az alábbi jelenet.

Az Arsenal már 2–0-ra vezetett a mérkőzésen, amikor is a 40. percben Mesut Özil a saját térfelének a közepén lefordult Kantéról, majd a pályát végigsprintelve, az Alexis Sánchezzel való összjáték után a kapuba talált.

Kanté elsőre próbálta utolérni a német középpályást, de esélye sem volt. Végül a „futóversenyben" az ezüstéremről is lemaradt, Michael Oliver ugyanis a végén megelőzte őt.

Kanté érzékelte, hogy nagy a baj, Özil nyomába eredt
Kanté érzékelte, hogy nagy a baj, Özil nyomába eredt

 

Itt már nagy a hátrány
Itt már nagy a hátrány

 

Végül az „ezüstöt is elbukta” a francia
Végül az „ezüstöt is elbukta” a francia

 



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik