PL: a Burnley otthonában is nyert, már az ötödik az MU

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 22:43
null
Anthony Martial újabb fontos gólt szerzett (Fotó: AFP)
A Manchester United idegenben 2–0-s győzelmet aratott a Burnley-vel szemben, ezzel legutóbbi hat bajnokijából már a negyedik sikerét érte el és a Tottenham újabb pontvesztését kihasználva feljött az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. helyére.

Zsinórban tizedszer maradt nyeretlen a Manchester Uniteddel szemben a Burnley az angol élvonalban. Pedig jól indult a párharc a számára: 10 éve, 2009 nyarán rögvest az első Premier League-randevújukat megnyerték a „vörös ördögökkel” szemben. Azóta viszont négy döntetlen – s immáron – hat vereség a Burnley mérlege.

Ole Gunnar Solskjaer együttese az első félidő végén Anthony Martial góljával szerzett vezetést – a találatban elévülhetetlen érdemeket szerzett Andreas Pereira, aki a Burnley térfelének közepén szerzett labdát rendkívül harciasan. Martial 13-szor kezdett az idényben, s ezen mérkőzéseken már a tizedik gólból vette ki a részét közvetlenül – úgy fest, meghálálja Solskjaer bizalmát (0–1).


A második játékrészre feljavult a Burnley, igaz, az első félidei 29 százalékos labdabirtoklás és nulla kaput találó kísérlet után az lett volna a bravúros, ha nem tud javulni a hazai együttes...

Ennek ellenére gólt ismét csak a United szerzett. A teljesen kitámadó hazai csapatot a 95. percben lekontrázva, Marcus Rashford állította be a 2–0-s végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Burnley–Manchester United 0–2
(Martial 44., Rashford 95.)

Korábban
Brighton–Bournemouth 2–0 (Dzsahanbahs 3., Mooy 79.)
Newcastle–Everton 1–2 (Schär 56., ill. Calvert-Lewin 13., 64.)
Southampton–Crystal Palace 1–1 (Ings 74., ill. Tomkins 50.)
Watford–Aston Villa 3–0 (Deeney 42., 67. – a másodikat 11-esből, Sarr 71.)
Norwich–Tottenham 2–2 (Vrancic 18., Aurier 61. – öngól, ill. Eriksen 55., Kane 83. – 11-esből)
West Ham–Leicester City 1–2 (Fornals 45., ill. Iheanacho 40., Gray 56.)

Vasárnap
15.00: Arsenal–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
17.30: Liverpool–Wolverhampton (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
19.00: Manchester City–Sheffield United – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 18 17 1 46–14 +32 52
2. Leicester City 20 13 3 4 43–19 +24 42
3. Manchester City 19 12 2 5 52–23 +29 38
4. Chelsea 19 10 2 7 33–27 +6 32
5. Manchester United 20 8 7 5 32–23 +9 31
6. Tottenham 20 8 6 6 36–29 +7 30
7. Wolverhampton 19 7 9 3 29–24 +5 30
8. Sheffield United 19 7 8 4 23–18 +5 29
9. Crystal Palace 20 7 6 7 18–22 –4 27
10. Everton 20 7 4 9 23–30 –7 25
11. Newcastle 20 7 4 9 20–30 –10 25
12. Arsenal 19 5 9 5 25–28 –3 24
13. Burnley 20 7 3 10 24–32 –8 24
14. Brighton & Hove Albion 20 6 5 9 24–28 –4 23
15. Southampton 20 6 4 10 24–38 –14 22
16. Bournemouth 20 5 5 10 20–28 –8 20
17. West Ham 19 5 4 10 21–32 –11 19
18. Aston Villa 20 5 3 12 25–36 –11 18
19. Watford 20 3 7 10 15–33 –18 16
20. Norwich City 20 3 4 13 21–40 –19 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik