PL: a 91. percben döntött a Spurs, watfordi álomgólok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 17:57
null
Eriksen nyerő cserének bizonyult (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában a Tottenham a csereként beálló Christian Eriksen 91. percben szerzett góljával gyűrte le a Burnleyt.

A Spurs kezdőcsapatában kapott helyet a 18 éves és 90 napos Oliver Skipp, aki Gareth Bale 2007-es bemutatkozása óta a legfiatalabb PL-debütánsa a klubnak. Kis túlzással nagyjából ez volt az első félidő legérdekesebb jelenete, de Lamela első fél óra végén elügyetlenkedett helyzetét azért említsük még meg.

A második játékrészben sem jöttek a lehengerlő Tottenham-akciók, az utolsó negyedóra kezdetén viszont újra Lamela került ziccerbe, de Joe Hart ezúttal is védett.

A 85. percben Szon Hung Min lőtt el a kapu előtt keresztbe – bár előtte már lesen volt a hozzá hasonlóan csereként beálló Llorente –, majd a 90. percben a Burnley kis híján összehozott egy öngólt, de ez a helyzet is kimaradt. A 91. percben aztán eldőlt a meccs, a szintén csere Eriksen lőtt a jobb felső sarokba, így továbbra is döntetlen nélkül áll a Tottenham (1–0).



A TÖBBI MECCSEN

A Crystal Palace legutóbbi 13 PL-meccsét egyaránt elbukta Wilfried Zaha nélkül, 3–28-as gólkülönbséggel, ehhez képest most eltiltott játékosa nélkül, Luka Milivojevics távoli löketével 1–0-ra legyőzte a Leicester Cityt.

Milivojevics bombája


A Watford az első negyedórában Deulofeu gyönyörű szólójával szerzett vezetést a Cardiff City ellen, majd a második félidő elején Holebasz parádés tekerésével növelte az előnyt. A 68. percben Quina is szerzett egy szép távoli gólt, ekkor úgy tűnt, fölényesen nyer a házigazda (3–0), de a hajrában gyorsan kétszer is betaláltak a vendégek (Hoilett tekerés ugyancsak gyönyörű volt), így az utolsó másodpercekig nyílt volt a csata – végül azért csak nyert a Watford (3–2).

ÓRIÁSI GÓLOK WATFORDBAN

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Manchester City–Everton 3–1
(Gabriel Jesus 22., 50., Sterling 69., ill. Calvert-Lewin 65.)
Crystal Palace–Leicester City 1–0 (Milivojevics 39.)
Huddersfield Town–Newcastle United 0–1 (Rondón 55.)
Tottenham Hotspur–Burnley 1–0 (Eriksen 91.)
Watford–Cardiff City 3–2 (Deulofeu 16., Holebasz 52., Quina 68., ill. Hoilett 80., Reid 82.)
Wolverhampton Wanderers–AFC Bournemouth 2–0 (Raúl Jiménez 12., Cavaleiro 94.)
Fulham–West Ham United 0–2 (Snodgrass 17., Antonio 29.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 17 14 2 1 48–10 +38 44
2. Liverpool 16 13 3 34–6 +28 42
3. Tottenham 17 13 4 31–16 +15 39
4. Chelsea 16 10 4 2 33–13 +20 34
5. Arsenal 16 10 4 2 35–20 +15 34
6. Manchester United 16 7 5 4 28–26 +2 26
7. Wolverhampton 17 7 4 6 19–19 0 25
8. Everton 17 6 6 5 24–22 +2 24
9. West Ham 17 7 3 7 25–25 0 24
10. Watford 17 7 3 7 23–25 –2 24
11. Bournemouth 17 7 2 8 25–28 –3 23
12. Leicester City 17 6 4 7 21–21 0 22
13. Brighton & Hove Albion 16 6 3 7 19–22 –3 21
14. Newcastle 17 4 4 9 14–22 –8 16
15. Crystal Palace 17 4 3 10 14–23 –9 15
16. Cardiff City 17 4 2 11 17–33 –16 14
17. Burnley 17 3 3 11 15–33 –18 12
18. Huddersfield Town 17 2 4 11 10–28 –18 10
19. Southampton 16 1 6 9 13–30 –17 9
20. Fulham 17 2 3 12 16–42 –26 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik