PL: a 0–3 mellé a Brighton szurkolói is odaszúrtak a Spursnek

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 16:34
null
A brightoni játékosok mellett a rajongók sem kímélték a Spurst (Fotó: AFP)
A Brighton szurkolói adták meg az utolsó tőrdöfést a Tottenham-szurkolók szívébe, miközben a 2018–2019-es idény Bajnokok Ligája-döntőse a dél-angliai csapat ellen éppen útban volt az újabb elveszített mérkőzése felé. Nem elég a vereség, még ez is…


Az Amex Stadion közönsége ugyanis jól emlékezett Harry Kane-ék hétközi, Bayern München elleni zakójára, amikor a végjátékban széteső Spurs hét gólt kapott a bajoroktól. Így a szombati találkozón kétgólos előnynél a szurkolók úgy döntöttek, itt az ideje a vendégeket is emlékeztetni a közelmúlt eseményeire.

„Hét gólt akarunk!” – énekelték a Brighton rajongói, akiknek ha hét gól nem is, de egy sima, 3–0-s győzelem összejött a BL-finalista ellen. Azt pedig nem nehéz kitalálni, miért pont hetet akartak…

A Tottenhamnek ez volt a 11. tétmeccse ebben az idényben, és ebből csak hármat nyert meg, miközben már a negyedik vereségét szenvedte el, ráadásul 0–0 után 11-esekkel kiesett a Ligakupából – ez a csapat leggyengébb szezonrajtja, mióta Mauricio Pochettino 2014-ben átvette a gárda irányítását.

JJ. Omojuwa on Twitter

We want seven" Brighton fans taunt Tottenham. When it rains, it pours.

Match of the Day on Twitter

We want seven," sing the Brighton fans Live text https://t.co/RvbNViP2Ut #BRITOT


888sport on Twitter

2-0 at the Amex and Brighton fans are chanting "we want seven". Brutal. #BHATOT



ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur 3–0
(Maupay 3., Connolly 32., 65.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik