Őket igazolhatják le még a Serie A-ba és a Premier League-be

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 18:31
null
Samir Nasrit novemberig eltiltotta doppingvétség miatt az UEFA (Fotó: AFP)
Érdekes kísérletbe fogtak az angol topklubok, amikor úgy döntöttek, hogy a bajnoki rajt előtti csütörtökön, augusztus 9-én délután lezárják az átigazolási időszakot. Pontosabban: más ligába eladni, kölcsönadni augusztus 31-ig tudnak, míg kapust lehet igazolni még, de csak vészhelyzetben – klub nélküli játékost pedig bármikor. Lezárult az átigazolási idény a Serie A-ban is, ahol a nyáron munkanélkülieket szintén lehet szerződtetni.


KELL EGY KAPUS!
Meglepő módon nagyon kevés jó kapus maradt szabadon, a legértékesebb ingyen megfogható kapuvédők értéke egymillió euró a Transfermarkt szerint, és hárman vannak ilyenek: a háromszoros válogatott, egyszeres Konföderációs Kupa-győztes brazil Diego Cavalieri (35 éves, korábban a Liverpoolban is megfordult, legutóbbi csapata a Crystal Palace volt), az ígéretesen indult, egyszeres holland válogatott, 2008-as olimpiai résztvevő, de lassan majdnem elkallódó Piet Velthuizen (31, Omonia Nicosia) és az ötkarikás bajnok, még csak 32 esztendős argentin Óscar Ustari (Atlas Guadalajara), aki párszor védte az albiceleste kapuját, a Boca Juniors mellett a Getafében és a Sunderlandben is megfordult, ám tavaly komoly térdsérülést szenvedett.

A legismerősebb nevű kapus az ukrán Igor Berezovszkij (27), ő még tavaly szakított a Darmstadttal, aztán a Wolfsburgban is megfordult Max Grün (31), a 11-szeres szerb válogatott Zseljko Brkics (32, PAOK), a francia U21-es válogatott korábbi, a Comore-szigetek jelenlegi kapusa, Ali Ahamada (27, Kayserispor, a testvére, a támadó Nassuf Ahamada már két éve egyesület nélkül van, amióta elengedte a Martigues), vagy a tehetséges osztrák fiatal, Osman Hadzikic (22, Austria Wien) bárhol lehetne harmadik számú kapus; de jó fogás lenne a tapasztalt, 37 éves, az utóbbi éveket végigkispadozó, előtte az Arsenalban és a Manchester Cityben is megfordult Stuart Taylor (Southampton) vagy a 88-szoros japán válogatott, háromszoros világbajnoki résztvevő Kavasima Eidzsi (35, Metz), a 2006-os vb-n látott svájci Fabio Coltorti (37, RB Leipzig) vagy az egyszeres francia válogatott Cédric Carrasso (36, Galatasaray) is.

Kapusszemmel is némileg jobb korban van két régi ismerősünk: a Videoton volt 1-ese, a 43-szoros montenegrói válogatott Mladen Bozsovics (Larisza) még csak harmincnégy, míg honfitársunk, Köteles László egy évvel még nála is fiatalabb, mondhatni, ideális kapuskorban van. A válogatott keretében is megfordult Köteles utolsó klubja dán FC Köbenhavn volt.

NÉZZÜK A VÉDELMET! Nyilvánvalóan itt sem találunk új Fabio Cannavarókat és új Fernando Hierrókat, de aki például középhátvédet keres még magának, az biztosan megfontolja az ötmillió eurót érő játékjogú Diego Reyes (25) leigazolását, ő a vb-ről is csak sérülése miatt maradt le – a mexikóival a nyáron az FC Porto nem hosszabbított. Az uruguayi Diego Polenta (26) a Genoával és a Barival belekóstolt már Európába, a Leeds United majdnem szerződtette a nyáron, de csak majdnem, már harmincnégy a német óriás, Robert Huth (Leicester City), és öt évvel fiatalabb kétszeres válogatott honfitársa, Philipp Wollscheid, akit tavaly 2.5 millióért vett meg a Metz, ám nagyon nem jött be neki a francia kaland. A Manchester Cityből lehet ismerős Nedum Onuoha (31, Queens Park) és a mostanában csupán sátoros ünnepeken pályára lépő, az elmúlt három esztendőt heti 39 ezer euróért végigedzegető Micah Richards (30, Aston Villa), a nigériai válogatottból a tavaly ilyenkor malária miatt gyógykezelt Godfrey Oboabona (31, al-Ahli), a testvére miatt az amúgy egyáltalán nem kutyaütő Florentin Pogba (28, Genclerbirligi), a Newcastle-ből és a Tottenhamből a volt norwichos Sébastien Bassong (32), a Schalkéből és a Dortmundból a brazil Felipe Santana (32), a Bayernből és az Anzsiból az a Christopher Samba (34), akiért karrierje során megdöbbentő módon már 51 millió eurót fizettek; az Anzsiból és a Santosból Xandao (30), Kölnből, Hamburgból és a legutóbbi Európa-bajnokságról Mërgim Mavraj (32), valamint a Barcelonából és a Valenciából David Lombán (31).

Az egyik legjobb igazolás minden kétséget kizárólag a német Serdar Tasci lehet: még csak 31 esztendős, a védelem közepén és jobb oldalán is bevethető, a VfB Stuttgartban, a Bayern Münchenben és legutóbb a Szpartak Moszkvában is megállta a helyét, nem mellékesen 15-szörös válogatott.

Aki igazán nagy névre vágyik a klubok közül, az harcba szállhat John Terry aláírásáért: a 37 éves legenda a nyáron szakított az Aston Villával, és bejelentette, hogy nem vonul még vissza. A Chelsea-hez csak pár vendégedzésre tér vissza, talán egy játékos-menedzseri vagy játékos-segédedzői állás vonzaná leginkább. Milánóban és Rómában töltötte pályája legszebb éveit a szintén nem fiatal Nicolás Burdisso, Mamadou Wagué (28) korábban Debrecenben és Felcsúton, Jan Simunek (31) pedig legutóbb a Vasasban kereste a kenyerét.

BALHÁTVÉDBŐL nem is rossz a felhozatal, az élre kívánkozik természetesen a 37 éves Patrice Evra (West Ham), a kameruni legenda, Benoit Assou-Ekotto (34, Metz), Guilherme Siqueira (32, Atlético Madrid) és Benoit Trémoulinas (32, Sevilla) neve, de Hrvoje Milic (29) Nápolyban, Paolo De Ceglie (31) a Juventusban és a Marseille-ben, Boukary Dramé (33) a PSG-ben és a Serie A-ban, a lengyel válogatott Sebastian Boenisch (31) a Schalkében, Henri Bedimo (34 )az OM-ben és a Lyonban, a 29-szeres portugál válogatott Eliseu (34) a Benficában, Dzsamel Meszbah (31) a Milanban, a még csak 23 éves Louis Nganioni a Lyonban és a gall U21-es válogatottban, Elderson (30) a Monacóban, az argentin Fabián Monzón (31) az OL-ben, Kieran Richardson (33) pedig a Manchester Unitedban töltötte legszebb éveit.

A MÁSIK OLDALON is akadnak meglepő nevek, és mind harmincas évei elején lévő labdarúgót takar: Glen Johnson (33) nemrég még posztja legjobbjai közé tartozott, a Liverpool és az angol válogatott alapembereként, például két vb-n; a vele egyidős Jesús Gámez a Newcastle-t és az Atléticót szolgálta, a brazil Michel (28) a Las Palmast, a korábbi német U21-es válogatott Dennis Diekmeier a HSV-t és a Brement, Wallace Oliveira (24) a Chelsea-t, a tényleg jó nevű kolumbiai Javier Hungría (26) meg a Deportivo Calit.

Még csak 31 éves a volt firenzei, római, pármai és genovai Aleandro Rosi, az Atlético által nyolcmillió euróért megvett, évek óta kallódó, 11-szeres portugál válogatott Sílvio még nála is fiatalabb, miként a 29-szeres belga válogatott, 2014-es vb-résztvevő Anthony Vanden Borre, aki egy nagy hülyeséggel és néhány sérüléssel kiírta magát a topfutballból, korábban a Juve, az Inter, az Ajax és a Lazio vitte volna. Tavaly visszavonult, mentális okok miatt, ám aztán visszatért – a méltán híres TP Mazembe csapatába.

Őrületes pénzekért igazoltak VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁST az angol topklubok ezen a nyáron, viszont maradt még a kosárban. A legértékesebb „alma” onnan a kétszeres argentin válogatott Claudio Yacob (31, West Bromwich), de a nagyon rutinos, két vb-t és két Eb-t megjárt portugál Miguel Veloso (32, Genoa), a két volt PSG-s, Youssouf Mulumbu (31) és Didier Digard (32), a volt lyoni Arnold Mvuemba (33), vagy a fiatalabb, egykori Manchester City-ígéret Jack Rodwell (27), valamint a vele egykorú, volt bayernes Jan Kirchhoff (27) is jó vétel. Pontosabban igazolás.

A 19-szeres lengyel válogatott Eugen Polanski (31), Alexandre Coeff (26, Udinese), az egykori Milan-vétel Cristian Daminuta (28), az ideális futballistanévvel ellátott lengyel Janusz Gol (32), a brazil Pedro Sass (28) vagy a 46-szoros amerikai válogatott Maurice Edu (32) is felbukkant a listán Hidi Patrik (27) mellett, ahol a három legelőkelőbb tag 34 éven felüli kora miatt az igazán nagyoknál nem jön már számításba: a Jérémy Toulalan (34), Mathieu Flamini (34), Michael Essien (35) trióra gondoltunk.

A KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK listáját természetesen a Juventus által érdemei elismerése mellett lapátra tett Claudio Marchisio (32) vezeti, aki még 1993 lett a torinóiak játékosa, de nem onnan megy nyugdíjba. Nem is olyan régen még klasszis középső középpályás, remek szűrő és kanadai pont-termelő játékos volt Yaya Touré, akinek 34 évesen már nem fizeti korábbi királyi bérét a Manchester City. Vele egykorú a 38-szoros olasz válogatott Alberto Aquilani (Las Palmas), egy évvel korosabb nála a volt chelsea-s Steve Sidwell. Reménykedik még a várólistán: Álex López (30, Gijón), Dzsudzsák Balázs egykori törökországi csapattársa, Cristóbal Jorquera (30), a volt debreceni Ivan Bobko (27), a nagy Gustavo fia, Diego Poyet (23), az év eleje óta munkanélküli, volt realos és bayernes Hamit Altintop (35), az egykori svéd csodagyerek, Alexander Farnerud (34) és a 18-szoros ír válogatott Stephen Quinn (32).

Claudio Marchisiótól elköszönt a Juventus – meddig marad klub nélkül? (Fotó: AFP)
Claudio Marchisiótól elköszönt a Juventus – meddig marad klub nélkül? (Fotó: AFP)

JOBB OLDALI KÖZÉPPÁLYÁSBÓL, JOBBSZÉLSŐBŐL soványka a felhozatal, bizony, egy topcsapat sem merítene széles mosollyal a Jules Iloki (26, Nantes), Serge Gakpé (31, Amiens, volt Monaco), a volt diósgyőri Diego Vela (26), a volt laziós Bruno Pereirinha (30), a 79-szeres dél-koreai válogatott Li Csung Jong (30, Crystal Palace), az egykori Barca- és Ajax-menő Isaac Cuenca (27), a volt atléticós Miguel de las Cuevas (32), a pár éve még a Monacót erősítő Matheus Carvalho (26), a Bayern-nevelés Michael Görlitz (31), a 2010-es vb-n látott ghánai Dominic Adiyiah (28), a Milan által rejtélyes okokból megvett Nnamdi Oduamadi (27) sorból.

A BALSZÉLSŐK listáját természetesen az Európába visszavágyó Dzsudzsák Balázs vezeti, aki decemberben már betölti a 32-t, míg a nála kicsit fiatalabb, a Crystal Palace-szal szakító mali Bakary Sako kerek ötmilliót ér, de szintén nincs csapata. Ennél is többre taksálják a 31 éves francia játékost, Samir Nasrit, ám őt novemberig eltiltotta doppingvétség miatt az UEFA, legutóbb tavaly novemberben léphetett pályára, még az Antalyaspor színeiben. A Marseille, az Arsenal, a Manchester City és a Sevilla egykori ásza minden bizonnyal ennél szebben szeretne búcsúzni...

A fiatalabb korosztályt képviseli a 22 éves belga David Henen (22, Everton), a Sporting CP-t is szolgáló Ousmane Dramé (25), a Newcastle-ben és a Sunderlandban is megfordult Kazenga LuaLua (27), a volt monacós, zenites és fulhames Yohan Mollo (29), Florian Martin (28, Sochaux); az idősebbekét a tízszeres olasz válogatott Andrea Dossena (36) és a volt FTC-játékos Liban Abdi (29).

Dzsudzsák Balázs szabadon igazolható – eddigi klubjai alapján meglepő lenne, ha topligában kötne ki (Fotó: AFP)
Dzsudzsák Balázs szabadon igazolható – eddigi klubjai alapján meglepő lenne, ha topligában kötne ki (Fotó: AFP)

Ingyen KARMESTER Hatem Ben Arfa lenne, aki a PSG-ben alaposan kipihente magát az elmúlt évben, havi majdnem félmillió euróért. Alig múlt harmincéves, Párizsban 2016 óta csupán 32-szer lépett pályára (utoljára tavaly tavasszal), 11 kanadai pontot hozva. Minden bizonnyal magas fizetési igényei miatt nem talált még klubot magának. Az ötszörös holland válogatott Adam Maher (25, Twente), a bolgár Georgi Milanov (26, CSZKA Moszkva), a Manchester Cityvel befutó Stephen Ireland (31), és a brazilból horvát válogatottá lett Sammir (31) mellett a korosabbakat a hatszoros brazil válogatott Carlos Alberto (33), Niko Kranjcar (34), Andreas Ivanschitz (34), Tim Cahill (38), Alejandro Domínguez (37) és a magát Kínában rommá kereső Darío Conca (35) mellett az érdekes nevű Mbida Messi, Yacouba Bamba, Juta Baba trió is ingyen megszerezhető, akárcsak a másik Altintop-fi, a 35 éves Halil Altintop (35, Kaiserslautern).

KÖZÉPCSATÁRBÓL széles a választék, de az erejük teljében lévő gólerős ékek már mind találtak maguknak kenyéradót. A jobb korban és jobb karban lévők közül kimagaslik a Kijevből 77 mérkőzésen elért 31 gól és 14 assziszt után is elengedett Dieumerci Mbokani (32), az Anzsi által 18, a Monaco által 10 millióért megvett, két méter és három centiméter magas Lacina Traoré (31), aztán Burkina Faso gólgépe, Prejuce Nakoulma (31, Nantes), Emmanuel Emenike (31, Olympiakosz), az Evertont és a Sunderlandet is megjárt Victor Anichebe (30), a nála egy évvel korosabb Gabriel Agbonlahor (2005 után most engedte el őt végleg az Aston Villa) és a valamikori Inter-ék Victor Obinna, valamint a nagy olasz beteg, Giuseppe Rossi (31).

Ha lépünk egyet a korlétrán, ott olyan ászokat találunk, mint a villámléptű amerikai támadó mindenes, a harminchat éves Landon Donovan, a vele egykorú Marco Borriello, Germán Denis duó és az egy évvel ifjabb Antonio Floro Flores (ők hárman bekalandozták szinte az egész Serie A-t) vagy a lassan már negyvenes, legutóbb Indiában futballozó Diego Forlán.

Lehet még egy jó idénye Európában az 1984-es születésű Nilmarnak, aki a Lyonban és a Villarrealban sem vallott szégyent, majd az arab világban kalandozott egyet. Kérdés, van-e még kedve futballozni a volt angol válogatott Darren Bentnek (34), a 37 éves Dimitar Berbatovnak vagy a 38-as görög gólfélistennek, Theofanisz Gekasznak?

Ez nem kérdés a 35 esztendős Alexander Meier, az Eintracht Frankfurt legendája esetében, bár ő inkább a Bundesligában maradna.

Könnyen szert lehetne tenni tehát egy Ustari – Sílvio, D. Reyes, Tasci, Siqueira – Nasri, Ben Arfa, Marchisio, Dzsudzsák – G. Rossi, Nilmar csapatra is, de általánosságban véve elmondhatjuk, hogy a topcsapatok idén érdemben már nem tudnak erősíteni.

ANGOL PREMIER LEAGUE, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ARSENAL
Érkezett:
Lucas Torreira (Sampdoria, 30 000 000 euró), Bernd Leno (Bayer Leverkusen, 25 000 000), Szokratisz Papasztathopulosz (Borussia Dortmund, 16 000 000), Mattéo Guenduzi (Lorient, 8 000 000), Stephan Lichtsteiner (Juventus, ingyen)
Kölcsönből vissza: Emiliano Martínez (Getafe), Chuba Akpom (St. Truiden), Aszano Takuma (VfB Stuttgart), Joel Campbell (Betis), Lucas Pérez (Deportivo La Coruna), Krystian Bielik (Walsall), Carl Jenkinson (Birmingham City)
Távozott: Jack Wilshere (West Ham, i.), Santi Cazorla (Villarreal, i.), Per Mertesacker (visszavonult), Chuba Akpom (PAOK, 1 200 000), Lucas Pérez (West Ham, 4 400 000)
Kölcsönbe: Aszano Takuma (Hannover, 1 000 000), Matt Macey (Plymouth), Calum Chambers (Fulham), David Ospina (Napoli, 1 000 000), Joel Campbell (Frosinone, 1 400 000), Krystian Bielik (Charlton Athletic)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: David Brooks (Sheffield United, 11 300 000), Diego Rico (Leganés, 12 000 000), Jefferson Lerma (Levante, 28 000 000)
Kölcsönből vissza: Aaron Ramsdale (Chesterfield), Lewis Grabban (Aston Villa)
Távozott:
Benik Afobe (Wolverhampton, kuv., 11 400 000), Lewis Grabban (Nottingham Forest, 6 800 000), Max Gradel (Toulouse, kölcsön után végleg, 2 000 000), Adam Federici (Stoke City), Rhoys Wiggins (visszavonult)
Kölcsönbe: Emerson Hyndman (Bournemouth), Brad Smith (Seattle Sounders), Harry Arter (Cardiff City)

BURNLEY
Érkezett: Ben Gibson (Middlesbrough, 16 900 000), Matej Vydra (Derby County 12 200 000),
Joe Hart (Manchester City, 3 900 000)
Kölcsönből vissza: Chris Long (Northampton)
Távozott: Scott Arfield (Rangers, i.), Dean Marney (Fletwood, i.), Chris Long (Fleetwood, i.)
Kölcsönbe: Aiden O'Neill (Central Coast Mariners)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett: Bernardo (RB Leipzig, 10 000 000), Florin Andone (Deportivo La Coruna, 6 000 000), Leon Balogun (Mainz, i.), Jason Steele (Sunderland, i.), Percy Tau (Mamelodi Sundowns, 3 200 000), Yves Bissouma (Lille, 16 900 000), David Button (Fulham, 4 500 000), Alireza Dzsahanbahs (AZ, 19 000 000), Billy Arce (Independiente), Dan Burn (Wigan, 3 300 000), Martín Montoya (Valencia, 7 000 000)
Kölcsönbe: Luciano Vietto (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Mathias Normann (Molde), Soufyan Ahannach (Sparta Rotterdam), Rohan Ince (Bury), Oliver Norwood (Fulham)
Távozott: Connor Goldson (Rangers, 3 400 000), Jamie Murphy (Rangers, kuv., 1 200 000), Uwe Hünemeier (Paderborn, i.), Liam Rosenior (visszavonult), Steve Sidwell (szerződése lejárt), Rohan Ince (szl.), Tim Krul (Norwich City, i.), Sam Baldock (Reading, 3 900 000), Jiri Skalak (Millwall, 1 000 000), Niki Mäenpää (Bristol City, i.)
Kölcsönbe: Ales Mateju (Brescia), Billy Arce (Extremadura), Dan Burn (Wigan), Percy Tau (Saint-Gilloise), Oliver Norwood (Sheffield United)
Kölcsönből vissza: Leonardo Ulloa (Leicester City)

CARDIFF CITY
Érkezett: Josh Murphy (Norwich City, 11 400 000), Bobby Reid (Bristol City, 11 350 000), Greg Cunningham (Preston North End, 4 000 000), Alex Smithies (Queens Park, 4 000 000)
Kölcsönbe: Víctor Camarasa (Betis), Harry Arter (Bournemouth)
Kölcsönből vissza: Stuart O'Keefe (Portsmouth), Omar Bogle (Peterborough), Lee Tomlin (Nottingham Forest)
Távozott: Greg Halford (szl.), Lee Camp (Birmingham City, i.)
Kölcsönbe: Omar Bogle (Birmingham City)
Kölcsönből vissza: Marko Grujics (Liverpool), Yanic Wildschut (Norwich City), Armand Traoré (Nottingham Forest), Liam Feeney (Blackburn Rovers), Jamie Ward (Nottingham Forest), Craig Bryson (Derby County)

CHELSEA
Érkezett: Jorginho (Napoli, 57 000 000), Robert Green (Huddersfield, i.), Kepa Arrizabalaga (Athletic Bilbao, 80 000 000)
Kölcsönbe: Mateo Kovacic (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Nathan (Belenenses), Marco van Ginkel (PSV), Kenneth Omeruo (Kasimpasa), Cristian Cuevas (Twente), Matt Miazga (Vitesse), Michy Batshuayi (Borussia Dortmund), Mario Pasalic (Szpartak Moszkva), Todd Kane (Oxford United), Ola Aina (Hull City), Tomás Kalas (Fulham), Lewis Baker (Middlesbrough), Tammy Abraham (Swansea City), Kurt Zouma (Stoke City), Jamal Blackman (Sheffield United), Charly Musonda Jr. (Celtic), Lucas Piazón (Fulham), Ruben Loftus-Cheek (Crystal Palace), Michael Hector (Hull City), Jeremie Boga (Birmingham City)
Távozott: Matej Delac (Horsens, i.), Wallace Oliveira (szl.), Jeremie Boga (Sassuolo, 3 900 000), Thibaut Courtois (Real Madrid, 35 000 000)
Kölcsönbe: Eduardo (Vitesse), Lewis Baker (Leeds United), Jamal Blackman (Leeds United), Todd Kane (Hull City), Mario Pasalic (Atalanta, 1 000 000), Nathan (Atlético Mineiro), Matt Miazga (Nantes), Kenneth Omeruo (Leganés, 800 000), Ola Aina (Torino, 600 000), Tiemoué Bakayoko (Milan, 5 000 000), Michy Batshuayi (Valencia, 3 000 000), Kurt Zouma (Everton, 7 900 000)

CRYSTAL PALACE
Érkezett: Vicente Guaita (Getafe, i.), Max Meyer (Schalke, i.), Cheikhou Kouyaté (West Ham, 10 700 000)
Kölcsönbe: Jordan Ayew (Swansea)
Kölcsönből vissza: Kordon Mutch (Vancouver Whitecaps), Sullay Kaikai (Charlton Athletic), Jonathan Williams (Sunderland)
Távozott: Damien Delaney (Cork City, i.), Yohan Cabaye (al-Naszr, i.), Le Csung Jong (szl.), Diego Cavalieri (szl.), Bakary Sako (szl.)
Kölcsönbe: Jaroslaw Jach (Rizespor)
Kölcsönből vissza: Erdal Rakip (Benfica), Ruben Loftus-Cheek (Chelsea), Tim Fosu-Mensah (Manchester United)

EVERTON
Érkezett: Richarlison (Watford, 32 900 000), Lucas Digne (Barcelona, 20 200 000), Yerry Mina (Barcelona, 30 250 000), Bernard (Sahtar Doneck, i.)
Kölcsönbe: André Gomes (Barcelona, 2 250 000), Kurt Zouma (Chelsea, 7 900 000)
Kölcsönből vissza: Henry Onyekuru (Anderlecht), Ademola Lookman (RB Leipzig), Sandro Ramírez (Sevilla), Kevin Mirallas (Olympiakosz), Matthew Pennington (Leeds United), Tyias Browning (Sunderland), Brendan Galloway (Sunderland), Muhamed Besic (Middlesbrough)
Távozott: Ramiro Funes Mori (Villarreal, 9 000 000), Wayne Rooney (DC United, i.), Joel Robles (Betis, i.), Davy Klaassen (Werder Bremen, 13 500 000)
Kölcsönbe: Henry Onyekuru (Galatasaray, 800 000), Luke Garbutt (Oxford United), Shani Tarashaj (Grasshoppers), Kevin Mirallas (Fiorentina, 500 000), Ashley Williams (Stoke City), Cuco Martina (Stoke City), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva)
Kölcsönből vissza: Eliaquim Mangala (Manchester City)

FC FULHAM
Érkezett: Jean Michaël Seri (Nice, 30 000 000), Maxime Le Marchand (Nice, 4 000 000), Fabri (Besiktas, 6 000 000), Alekszandar Mitrovics (Newcastle United, 20 200 000), Alfie Mawson (Swansea City, 16 850 000), Joe Bryan (Bristol City, 6 700 000), André Zambo Anguissa (Marseille, 24 850 000)
Kölcsönbe: André Schürrle (Borussia Dortmund, 400 000), Calum Chambers (Arsenal), Sergio Rico (Sevilla), Tim Fosu-Mensah (Manchester United)
Kölcsönből vissza: George Williams (St. Johnstone), Cauley Woodrow (Bristol City)
Távozott: George Williams (Forest Green Rovers, i.), Ryan Fredericks (West Ham, i.), David Button (Brighton, 4 500 000)
Kölcsönbe: Tayo Edun (Ipswich), Marcelo Djaló (Extremadura)
Kölcsönből vissza: Tomás Kalas (Chelsea), Alekszandar Mitrovics (Newcastle United),
Oliver Norwood (Brighton), Matt Targett (Southampton), Lucas Piazón (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

HUDDERSFIELD TOWN
Érkezett: Terence Kongolo (Monaco, kuv., 20 000 000), Ramadan Szobhi (Stoke City, 6 500 000), Florent Hadergjonaj (Ingolstadt, kuv., 5 000 000), Juninho Bacuna (Groningen, 2 500 000), Jonas Lössl (Mainz, kuv., 2 500 000), Ben Hamer (Leicester City, i.), Erik Durm (Borussia Dortmund), Adama Diakhaby (Monaco, 10 000 000)
Kölcsönbe: Isaac Mbenza (Montpellier)
Távozott: Dean Whitehead (visszavonult), Robert Green (Chelsea, i.), Sean Scannell (Bradford City), Robert Green (Chelsea, i.), Tom Ince (Stoke City, 11 200 000), Michael Hefele (Nottingham Forest, 330 000), Scott Malone (Derby County)
Kölcsönbe: Joel Coleman (Shrewsbury)

LEICESTER CITY
Érkezett: James Maddison (Norwich City, 25 000 000), Ricardo Pereira (FC Porto, 22 000 000), Jonny Evans (West Bromwich, 4 000 000), Danny Ward (Liverpool, 14 000 000), Rasid Gezzal (Monaco, 14 000 000), Filip Benkovic (Dinamo Zagreb, 14 500 000), Caglar Söyüncü (Freiburg, 21 100 000)
Kölcsönből vissza: Bartosz Kapustka (Freiburg), Ahmed Musa (CSZKA Moszkva), Nampalys Mendy (Nice), Andy King (Swansea City), Iszlam Szlimani (Newcastle United), Leonardo Ulloa (Brighton)
Távozott: Rijad Mahrez (Manchester City, 67 800 000), Ben Hamer (Huddersfield, i.), Robert Huth (szl.), Ahmed Musa (al-Naszr, 16 500 000), Scott Malone (Derby County), Leonardo Ulloa (Pachuca)
Kölcsönbe: George Thomas (Scunthorpe United), Iszlam Szlimani (Fenerbahce)
Kölcsönből vissza: Aleksandar Dragovic (Bayer Leverkusen)

LIVERPOOL
Érkezett: Naby Keita (RB Leipzig, 60 000 000), Fabinho (Monaco, 50 000 000), Xherdan Shaqiri (Stoke City, 14 700 000), Alisson (Roma, 62 500 000)
Kölcsönből vissza: Divock Origi (Wolfsburg), Lazar Markovics (Anderlecht), Connor Randall (Heart), Daniel Sturridge (West Bromwich), Marko Grujics (Cardiff City), Sheyi Ojo (Fulham), Jon Flanagan (Bolton Wanderers)
Távozott: Emre Can (Juventus, i.), Jon Flanagan (Rangers, i.), Danny Ward (Leicester City, 14 000 000)
Kölcsönbe: Bogdán Ádám (Hibernian), Ben Woodburn (Sheffield United), Danny Ings (Southampton), Ragnar Klavan (Cagliari, 1 300 000), Marko Grujics (Hertha, 1 000 000)

MANCHESTER CITY
Érkezett: Rijad Mahrez (Leicester City, 67 800 000), Philippe Sandler (PEC, 2 500 000), Daniel Arzani (Melbourne City, 890 000)
Kölcsönből vissza: Erik Palmer-Brown (Kortrijk), Pablo Marí (NAC Breda), Aleix García (Girona), Jason Denayer (Galatasaray), Pablo Maffeo (Girona), Luka Ilics (Czvena zvezda), Anthony Cáceres (al-Vasz), Douglas Luiz (Girona), Patrick Roberts (Celtic), Joe Hart (West Ham), Eliaquim Mangala (Everton), Angus Gunn (Norwich City), Jack Harrison (Middlesbrough),
Mix Diskerud (IFK Göteborg)
Távozott:
Angus Gunn (Southampton, 11 300 000), Pablo Maffeo (VfB Stuttgart, 9 000 000), Olarenwaju Kayode (Sahtar Doneck, kuv., 3 000 000), Yaya Touré (szf.), Joe Hart (Burnley, 3 900 000)
Kölcsönbe: Anthony Cáceres (Melbourne City), Erik Palmer-Brown (NAC), Pablo Marí (Deportivo La Coruna), Mix Diskerud (Ulszan), Jack Harrison (Leeds United), Luka Ilics (NAC), Daniel Arzani (Celtic), Patrick Roberts (Girona)

MANCHESTER UNITED
Érkezett: Fred (Sahtar Doneck, 59 000 000), Diogo Dalot (FC Porto, 22 000 000), Lee Grant (Stoke City, 1 700 000)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Valencia), Tim Fosu-Mensah (Crystal Palace), Sam Johnstone (Aston Villa), Axel Tuanzebe (Aston Villa), James Wilson (Sheffield United)
Távozott: Sam Johnstone (West Bromwich, 7 350 000), Michael Carrick (visszavonult), Daley Blind (Ajax, 16 000 000)
Kölcsönbe: Cameron Borthwick-Jackson (Scunthorpe United), Axel Tuanzebe (Aston Villa), Joel Pereira (Vitória Setúbal), Tim Fosu-Mensah (Fulham), James Wilson (Aberdeen)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Mikel Merino (Borussia Dortmund, kuv., 7 000 000), Martin Dubravka (Sparta Praha, kuv., 4 000 000), Ki Szung Jong (Swansea, i.), Fabian Schär (Deportivo La Coruna, 4 000 000), Muto Josinori (Mainz, 10 700 000), Federico Fernández (Swansea City, 6 700 000)
Kölcsönbe: José Salomón Rondón (West Bromwich, 2 230 000)
Kölcsönből vissza: Matz Sels (Anderlecht), Rolando Aarons (Hellas Verona), Henri Saivet (Sivasspor), Asraf Lazaar (Benevento), Adam Armstrong (Blackburn Rovers), Freddie Woodman (Aberdeen), Alekszandar Mitrovics (Fulham), Ivan Toney (Scunthorpe), Jack Colback (Nottingham Forest)
Távozott: Mikel Merino (Real Sociedad, 12 000 000), Massadio Haidara (Lens, i.), Jesús Gámez (szl.), Matz Sels (RC Strasbourg, 4 000 000), Chancel Mbemba (FC Porto, 8 000 000), Alekszandar Mitrovics (Fulham, 20 200 000), Adam Armstrong (Blackburn Rovers, 1 900 000), Ivan Toney (Peterborough, 887 000)
Kölcsönbe: Jack Colback (Nottingham Forest), Dwight Gayle (West Bromwich)
Kölcsönből vissza: Iszlam Szlimani (Leicester City)

SOUTHAMPTON
Érkezett: Jannik Vestergaard (Borussia Mönchengladbach, 25 000 000), Mohamed Elyounoussi (FC Basel, 18 000 000), Angus Gunn (Manchester City, 11 300 000), Stuart Armstrong (Celtic, 7 950 000)
Kölcsönbe: Danny Ings (Liverpool)
Kölcsönből vissza: Jordy Clasie (FC Bruges), Matt Targett (Fulham), Sam Gallagher (Birmingham City), Harrison Reed (Norwich City)
Távozott: Dusan Tadics (Ajax, 11 400 000), Florin Gardos (CSU Craiova, kuv., ingyen), Jérémy Pied (Lille, i.), Stuart Taylor (szl.)
Kölcsönbe: Guido Carrillo (Leganés), Szofian Bufal (Celta Vigo), Jordy Clasie (Feyenoord)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Vincent Janssen (Fenerbahce), Cameron Carter-Vickers (Ipswich), Georges-Kevin N'Koudou (Burnley), Josh Onomah (Aston Villa)
Távozott:

WATFORD
Érkezett: Gerard Deulofeu (Barcelona, kuk., 13 000 000), Adam Masina (Bologna, 5 000 000), Ken Sema (Östersunds, 2 250 000), Marc Navarro (Espanyol, 2 000 000), Ben Wilmot (Stevenage, 1 700 000), Ben Foster (West Bromwich), Domingos Quina (West Ham, 1 100 000)
Kölcsönből vissza: Adalberto Penaranda (Málaga), Nordin Amrabat (Leganés), Isaac Success (Málaga), Dimitri Foulquier (RC Strasbourg), Brice Dja Djédjé (Lens), Obbi Oulare (Antwerpen), Mauro Zárate (Vélez Sarsfield), Pontus Dahlberg (IFK Göteborg)
Távozott: Costel Pantilimon (Nottingham Forest, kuv., 1 500 000), Mauro Zárate (Boca Juniors, 2 300 000), Nordin Amrabat (al-Naszr, 8 500 000), Richarlison (Everton, 32 900 000)
Kölcsönbe: Dodi Lukebakio (Fortuna Düsseldorf), Jerome Sinclair (Sunderland), Tommie Hoban (Aberdeen)
Kölcsönből vissza: André Carrillo (Benfica), Molla Wagué (Udinese), Oresztisz Karnezisz (Udinese), Didier Ndong (Sunderland)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Issa Diop (Toulouse, 25 000 000), Andrij Jarmolenko (Borussia Dortmund, 20 000 000), Lukasz Fabianski (Swansea City, 8 000 000), Ryan Fredericks (Fulham, i.), Jack Wilshere (Arsenal, i.), Fabian Balbuena (Corinthians, 4 000 000), Felipe Anderson (Lazio, 38 000 000), Lucas Pérez (Arsenal, 4 400 000), Carlos Sánchez (Fiorentina, 5 200 000)
Kölcsönből vissza: Reece Oxford (Borussia Mönchengladbach), Robert Snodgrass (Aston Villa), Reece Burke (Bolton Wanderers)
Távozott: Reece Burke (Hull City, 1 700 000), James Collins (szl.), Patrice Evra (szl.), Cheikhou Kouyaté (Crystal Palace, 10 700 000), Domingos Quina (Watford, 1 100 000), Brice Dja Djédjé (Ankaragücü)
Kölcsönbe: Jordan Hugill (Middlesbrough), Szead Hakszabanovics (Málaga), Edimilson Fernandes (Fiorentina), Sam Byram (Nottingham Forest)
Kölcsönből vissza: Joao Mário (Inter), Joe Hart (Manchester City)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Diogo Jota (Atlético Madrid, 14 000 000), Willy Boly (FC Porto, kuv., 12 000 000), Léo Bonatini (al-Hilal, kuv., 4 000 000), Benik Afobe (Bournemouth, kuk., 11 400 000), Rui Patrício (Sporting CP, i.), Rúben Vinagre (Monaco B, kuk.), Joao Moutinho (Monaco, 5 600 000), Adama Traoré (Middlesbrough, 20 000 000)
Kölcsönbe: Raúl Jiménez (Benfica, 3 000 000), Jonny Castro (Atlético Madrid), Leander Dendoncke (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Joe Mason (Colorado Rapids), Paul Gladon (Heracles Almelo), Prince Oniangué (Angers), Ben Stevenson (Colchester United), Dominic Iorfa (Ipswich), Ben Marshall (Millwall), Michal Zyro (Charlton)
Távozott: Ben Marshall (Norwich City, 1 700 000), Jon Flatt (Scunthorpe United, i.), Prince Oniangué (Caen), Barry Douglas (Leeds United, 3 400 000), Carl Ikeme (visszavonult)
Kölcsönbe: Roderick Miranda (Olympiakosz), Benik Afobe (Stoke City), Rafa Mir (Las Palmas)
Kölcsönből vissza: Diogo Jota (Atlético Madrid), Alfred N'Diaye (Villarreal)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

SWANSEA CITY
Érkezett: Joel Asoro (Sunderland, 2 300 000), Yan Dhanda (Liverpool U23, i.), Jordi Govea (Real Madrid U19, i.), Kyle Bartley (West Bromwich, 4 500 000), Bersant Celina (Manchester City U23, 3 400 000), Barrie McKay (Nottingham Forest, 560 000), Declan John (Rangers)
Kölcsönből vissza: Jay Fulton (Wigan), Matt Grimes (Northampton), Oliver McBurnie (Barnsley), Franck Tabanou (Bafétimbi Gomis, Olympique Marseille), Borja Bastón (Málaga), Jefferson Montero (Getafe), Jordi Amat (Betis, 1 000 000)
Távozott: Lukasz Fabianski (West Ham, 8 000 000), Roque Mesa (Sevilla, kuk., 6 000 000), Ki Szung Jong (Newcastle United, i.), Kenji Gorrá (CD Nacional, i.), Leon Britton (visszavonult), Ángel Rangel (szl.), Alfie Mawson (Fulham, 16 850 000), Federico Fernández (Newcastle United, 6 700 000), Sam Clucas (Stoke City, 6 670 000), Kyle Bartley (West Bromwich, 4 500 000)
Kölcsönbe: Borja Bastón (Alavés), André Ayew (Fenerbahce, 1 500 000), Jordan Ayew (Crystal Palace)
Kölcsönből vissza: Tammy Abraham (Chelsea), Andy King (Leicester City), Renato Sanches (Bayern München)

STOKE CITY
Érkezett: Oghenekaro Etebo (Feirense, 7 200 000), Adam Federici (Bournemouth), James McClean (West Bromwich, 5 600 000), Tom Ince (Huddersfield, 11 200 000), Sam Clucas (Swansea, 6 670 000)
Kölcsönbe: Benik Afobe (Wolverhampton), Ashley Williams (Everton), Cuco Martina (Everton)
Kölcsönből vissza: Josh Tymon (MK Dons), Bojan Krkic (Deportivo Alavés), Giannelli Imbula (Toulouse)
Távozott:
Xherdan Shaqiri (Liverpool, 14 700 000), Ramadan Szobhi (Huddersfield, 6 500 000), Marc Muniesa (Girona, kuv., 5 000 000), Lee Grant (Manchester United, 1 700 000), Stephen Ireland (szl.), Glen Johnson (szl.)
Kölcsönbe: Kevin Wimmer (Hannover, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Kurt Zouma (Chelsea), Jesé (PSG), Konsztantinosz Sztafilidisz (Augsburg)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Sam Johnstone (Manchester United, 7 350 000), Conor Townsend (Scunthorpe United, 840 000), Kyle Bartley (Swansea, 4 500 000)
Kölcsönbe: Dwight Gayle (Newcastle United), Tosin Adarabioyo (Manchester City U23)
Kölcsönből vissza: Csang Juning (Werder Bremen)
Távozott: Jonny Evans (Leicester City, 4 000 000), Ben Foster (Watford), Claudio Yacob (szl.), Gareth McAuley (szl.), James McClean (Stoke City, 5 600 000)
Kölcsönbe: Csang Juning (Den Haag), José Salomón Rondón (Newcastle United, 2 230 000), Allan Nyom (Leganés)
Kölcsönből vissza: Daniel Sturridge (Liverpool), Ali Gabr (Zamalek), Grzegorz Krychowiak (PSG)

Vastaggal az elmúlt tíz nap történései.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik