Faiq Bolkiah megvalósítaná az álmait (Fotó: Instagram)

 

 

Még a Premier League élcsapatait behatóan ismerő szakemberek sem biztos, hogy meg tudnák mondani, ki az a labdarúgó, aki eddig az Arsenalt, a Chelsea-t és a Leicester Cityt is megjárta, és ugyan a Premier League-ben még nem mutatkozott be, mégis gazdagabb, mint Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi.

A 19 éves Faiq Bolkiah nem panaszkodhat, a brunei szultán unokaöccseként 20 milliárd dolláros vagyonnal dicsekedhet. Azonban elsősorban futballozni szeretne.

17 millió Michael Jacksonnak

A Sun az elképzelhetetlen gazdagságot egy példával illusztrálta: Jefri Bolkiah az 50. születésnapjára 17 millió dollárt fizetett Michael Jacksonnak azért, hogy koncertet adjon a családjának. A kis Faiq ekkor hétéves volt.

 

A dúsgazdag játékos 1998. május 9-én született Los Angelesben, édesapja, Jefri Bolkiah nem más, mint a brunei szultán Hassanal Bolkiah testvére, azaz  Faiq a helyi uralkodó családhoz tartozik, ennek megfelelően jelentős vagyonnal is rendelkezik.

„Amióta az eszemet tudom, mindig is futballoztam, gyerekkoromban élveztem, ahogy a pályán terelgettem a labdát. A szüleim mindig támogattak, hogy megvalósítsam az álmom” – írta a The Sun, idézve egy korábbi Four Four Two-interjút.

Faiq Bolkiah 11 éves koráig az AFC Newbury csapatában szerepelt, majd egyéves szerződést kötött a Southampton akadémiájával. 2013-ban az Arsenal színeiben szerepelt egy kupán, amelyen gólt is szerzett a szingapúri ifjúsági válogatott ellen, majd 2014-ben két évre elkötelezte magát a Chelsea-hez. 2016 márciusában igazolt a Leicesterhez, s hároméves profi szerződést kapott.

„Bár a Leicester délkelet-ázsiai tulajdonban van, ez abszolút futballdöntés volt. Tizennégy-tizenöt éves korom óta figyelt a klub, szeretett is volna szerződtetni, de akkor a Chelsea-hez kerültem. Azonban a vezetők megtalálták a módját annak, hogy később megszerezzenek” – nyilatkozta a középpályás.

Ugyan klubjában még nem mutatkozhatott be a felnőttek között, a válogatottnak biztosan a kulcsembere lesz. Eddig ugyan csak ötször játszott (2016. október 21-én Laosz ellen gólt is szerzett), ám 19 éves kora ellenére már csapatkapitányként számoltak vele. Persze ilyen háttérrel könnyű, de amellett, hogy az uralkodó család tagja, ő jelenleg a bő válogatott keret egyetlen légiósa.

„A rövid távú céljaink, hogy megközelíthessük a régió többi csapatának a teljesítményét. De biztos vagyok abban, hogy a brunei labdarúgás egyre jobb lesz, és egy napon eljutunk a világbajnokságra” – mondta. Brunei jelenleg a FIFA-világranglista 190. helyén áll, a 2018-as világbajnoki selejtezőkön már az első körben, 2015 márciusában kiesett Tajvan ellen.

„Bár évekig hívtak, sohasem jutott eszembe, hogy az Egyesült Államok válogatottjában játsszam. Apám és anyám is brunei, csak azért, mert Los Angelesben születtem, nem leszek amerikai. Brunei az egyetlen ország, amelynek színeiben futballozom” – mondta.

 

A szélsőt tehetségesnek tartják – gazdagság és hátszél ide vagy oda, csak nem látna benne fantáziát ennyi neves klub –, a Sun úgy tudja, a Championship első helyén álló Wolverhampton Wanderers szívesen szerződtetné.

„A labdával nagyon gyors vagyok, szeretem lehagyni a védőimet és gólokat szerezni. De úgy érzem, a védekezésemen kulcsfontosságú lenne javítani”jellemezte saját magát.

Az Instagram-fotói arról árulkodnak, a futball mellett élvezi a kiváltságosok életét, saját tigrise van, drága ruhákat visel, és nem hiányozhat a Cristiano Ronaldóra hajazó, félmeztelen kép sem.

 

Faiq Jefri Bolkiah (@fjbolkiah) által megosztott bejegyzés, Jún 18., 2016, időpont: 12:05 (PDT időzóna szerint)