„Negyedosztályú tehetség, élvonalbeli agy” – mondta magáról Jürgen Klopp

Jürgen Klopp nemcsak az eredményeivel vagy a futballjával, hanem magával ragadó személyiségével is lenyűgözi a futballvilágot. A német szakember Dortmundban, majd Liverpoolban is hangos sikereket ért el, de a liverpooliakkal nem feltétlenül a Bajnokok Ligája-győzelem emeli a klub korszakos alakjai közé, hanem az a tény, hogy az ő irányításával lesz harminc szűk esztendő után ismét angol bajnok az együttes.

Sorozatunkban a kezdetektől követjük végig a karizmatikus szakember pályafutását, miközben nemcsak edzői filozófiája, hanem gyerekkora és játékoskarrierje bemutatásával is közelebb próbáljuk hozni az olvasókhoz.

Jürgen Norbert Klopp 1967. június 16-án született Stuttgartban, nagyjából húszéves koráig Baden-Württemberg tartományban, a Németország délnyugati, a Fekete-erdő északi részében található alig kétezres, festői Glattenben élt családjával.

Édesapját, az ekkor kvázi utazó ügy­nökként dolgozó Norbert Kloppot szigorú, de kedves, karizmatikus, humoros emberként írják le, aki sokat adott megjelenésére és tehetséges amatőr futballista, valamint teniszező volt, és Jürgent is a sport felé terelte (születésének köszönhetően két nővérén csökkent az ez irányú nyomás). A helyi egyesületben párosban teniszeztek, de a későbbi edzőnagyságnak mégiscsak a futball volt az első.

Utóbb persze Norbert Klopp mindenkinek elbüszkélkedett a fiával, maguk között azonban már kritikusabb volt, és próbálta keményen fogni, nővére, Isolde szerint a fiúnak szüksége is volt arra, hogy az út elején kicsit noszogassák.

„Nem mondanám, hogy a világ legtürelmesebb embere volt, úgyhogy kellemetlenül éreztem magam, ha nem teljesítettem olyan jól, mint szerette volna – mondta apjáról Jürgen Klopp a Big Issue-nak adott interjúban. – Született edző, sőt amolyan kiképző őrmester volt. Amikor öt vagy hatéves lehettem, a falunk futballpályáján versenyeztünk, az alapvonaltól a felezőig kellett futnunk. Na most, ha apád nem kerekesszékben van, akkor ebben a korban lehetetlen, hogy megelőzd. Végül hat évembe tellett, hogy legyőzzem. Játékosként talán a gyorsaságom volt a legjobb tulajdonságom, ezt neki köszönhetem. Mindig büszke volt rám, ha a Mainzban játszottam, pedig nem voltam jó futballista. Sajnos egy évvel azelőtt meghalt, hogy edző lett belőlem, de keresztényként hiszek benne, hogy a legjobb helyről nézheti a meccseimet. Persze ha élne, biztos lenne hozzám néhány keresetlen szava, például a szakállammal kapcsolatban.”

„Kloppo” hatéves korában a helyi csapatban kezdett futballozni, és első mérkőzésén eltörte a kulcscsontját, miután összeütközött az ellenfél kapusával, de a következő találkozón felkötött karral is ott volt, hogy ha másképp nem, legalább labdaszedőként segítse a társait. Bár gyerekkorában a Stuttgartnak drukkolt és próbajátékon is szerepelt a klubnál, az nem tartott rá igényt. Időközben egyébként az is megfordult a fejében, hogy orvos lesz, de a jegyeit nézve egyik középiskolai tanára azt mondta neki, reméli, hogy összejön a futballista-pályafutása, különben bajban lesz.

A tejfelszőke tinédzser a TuS Ergenzingenhez szerződött, majd húszévesen nem csak ezt a csapatot, a szülői házat is elhagyta. Amatőr klubok sora következett, a Pforzheim, az Eintracht Frankfurt II, a Viktoria Sindlingen és a Rot-Weiss Frankfurt, miközben sporttudományi tanulmányokba kezdett a frankfurti egyetemen.

„Húszévesen jött el az a pillanat, amely teljesen megváltoztatta az életemet – emlékezett vissza a The Players' Tribune-nek. – Magam is gyerek voltam még, de ekkor született meg a fiam. Valljuk be, nem volt valami jó időzítés. Amatőr focista voltam, közben egyetemre jártam. Hogy ki tudjam fizetni az iskolát, egy raktárban dolgoztam, ahol a mozikba való filmeket tartották. Reggel hatkor megjöttek a teherautók, mi pedig kipakoltuk, majd bepakoltuk a tekercseket. Nagyjából öt órát aludtam naponta, reggel mentem a raktárba, aztán az iskolába, majd edzésre. Közben próbáltam a fiammal is némi időt tölteni. Nem volt könnyű időszak, de sokat megtanított az életről. Az az igazi aggodalom, amikor egy olyan kisember jövője miatt szorongsz, akit te segítettél a világra. Ez az igazi nehézség. Bármi történjék is a futballpályán, az semmi ehhez képest. Többször megkérdezték tőlem, miért vigyorgok mindig, néha még akkor is, amikor kikapunk. Azért, mert megszületett a fiam. Rájöttem, hogy a futball nem élet és halál kérdése. A labdarúgásnak nem nyomorúságot és gyűlöletet kell terjesztenie, a futballnak inspirálnia kell és boldogságot nyújtania, főleg a gyerekeknek.”

Lehet, hogy a futball nem élet-halál kérdése, de a megélhetés szempontjából nem árt, ha az ember minél magasabb szinten műveli, Kloppnak pedig egészen 23 esztendős koráig kellett várnia arra, hogy profi futballista legyen, ekkor lett a Mainz szerződtetett játékosa. A több mint háromszáz Bundesliga 2-es bajnoki tiszteletre méltó szám, a hőn áhított élvonalbeli szereplés azonban nem jött össze, mert a mainziak általában a kiesés ellen küzdöttek, a Hamburg későbbi érdeklődését pedig nem követte klubváltás.

Bár a Mainz mostanra már stabil élvonalbeli együttes, akkoriban finoman szólva sem ömlött a pénz a klubhoz, Raphael Honigstein életrajzi könyvében több akkori társat idéz, akik szerint valós veszély volt, hogy kiesés esetén nemcsak a játékosok karrierje, hanem az egzisztenciája is veszélybe kerül. Ha benn maradtak, tudták, még egy évig van állásuk. Ez talán még elhivatottabbá tette Kloppot, márpedig erre a tulajdonságára amúgy sem lehetett panasz.

A csatárként kezdő, majd egyre hátrébb „szoruló” futballista szorgalmával, munkabírásával a jelek szerint nem volt gond, ezzel és intelligenciájával jól ellensúlyozta képességbeli hiányosságait, sőt a visszaemlékezők igazi vezérként írták le, de ettől még nagy jóindulattal sem lehet kimagasló képességű futballistának nevezni.

„A tehetségemet tekintve negyedosztályú voltam, fejben élvonalbeli – idézi több lap. – Így jött össze a másodosztály.”

Persze ettől még érték sikerélmények, a legnagyobb talán az volt, amikor 1991-ben négy gólt szerzett a Rot-Weiss Erfurt ellen. „Nem tartottam meg a meccslabdát, mert csak egy labda volt. Ha hazavittem volna, még most is keresnék” – idézte fel a Liverpool Echónak.

A beszámolók szerint Klopp sokszor lehordta társait – hogy ez már egy születőben lévő edző kritikája volt, vagy csak a győzni akarása jele, nem tudjuk. Pályafutása vége felé viszont egyre inkább zavarta a tény, hogy tudta, mit kellene csinálnia a pályán, de képtelen volt végrehajtani.

A 2000–2001-es idény idején Klopp egyre közelebb került a visszavonuláshoz, nem sokkal korábban elveszítette évek óta betegeskedő, szeretett édesapját, miközben a Mainz gyengélkedett és többször edzőt váltott, de az edzőcserék ellenére sem javult a helyzet, továbbra is a kiesőzónában szerénykedett. A klub sportigazgatója, Christian Heidel 2001 februárjában kénytelen volt ismét azon gondolkodni, ki üljön le a kispadra, és bevallása szerint olyan döntést hozott, amelynél nem az eszére, hanem az ösztöneire hallgatott.

Felhívta a csapat egyik veterán játékosát, Jürgen Kloppot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 22-i lapszámában jelent meg.)