Mourinhónak nincs szüksége tanácsra Rashforddal kapcsolatban (Fotó: AFP)

 

Rashford az utóbbi napokban két gólt szerzett az angol nemzeti együttesben, melyet követően az újságírók megkérdezték Mourinhót, hogy miért nem ad több lehetőséget az angolok egyik legnagyobb tehetségének. A 20 éves támadó a jelenlegi szezonban három bajnokin lépett pályára, s 123 percet játszott.

„A 2016–2017-es idényben Rashford 32 Premier League-, 11 Európa-liga-, 3 FA-kupa-, 6 Ligakupa-, valamint egy Community Shield-mérkőzésen lépett pályára. Összesen 3068 percet töltött a pályán, ami 34.1 meccset jelent. A 2017–2018-as szezonban 52 mérkőzésen összesen 2676 percet volt a pályán, szóval a két idény alatt 105 találkozón 5774 percet játszott, ami 63.8 mérkőzés, beleértve öt döntőt, így nem igazán értem, miért beszélnek az emberek a játékpercekről – mondta a portugál menedzser. – Rashford nem Dominic Solanke, nem Ruben Loftus-Cheek, és nem is Dominic Calvert-Lewin. Ő Marcus Rashford rengeteg tétmérkőzéssel és rengeteg perccel a lábában, amit a legmagasabb szinten játszott. Azt üzenem a szurkolóknak, hogy tudjuk, mit csináljunk Marcusszal.”

A Manchester United szombaton 18.30-tól a Watford otthonában lép pályára, Rashford viszont eltiltás miatt nem lesz ott a keretben, mivel az előző fordulóban, becserélését követően alig tíz perccel kiállították a Burnley ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Szombat

13.30:
Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Leicester City
16.00: Chelsea–Cardiff City
16.00: Huddersfield Town–Crystal Palace
16.00: Manchester City–Fulham
16.00: Newcastle United–Arsenal (Tv: SuperTV2)
18.30: Watford–Manchester United (Tv: Spíler1)
Vasárnap
14.30: Wolverhampton–Burnley (Tv: Spíler1)
17.00: Everton–West Ham United (Tv: Spíler1)
Hétfő
21.00: Southampton–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
  1. Liverpool 4 4   9–  1 +8 12
  2. Chelsea 4 4 10–  3 +7 12
  3. Watford 4 4   9–  3 +6 12
  4. Manchester City 4 3 1 11–  3 +8 10
  5. Tottenham 4 3 1   9–  4 +5 9
  6. AFC Bournemouth 4 2 1 1   6–  5 +1 7
  7. Everton 4 1 3   7–  6 +1 6
  8. Leicester City 4 2 2   6–  5 +1 6
  9. Arsenal 4 2 2   8–  8   0 6
10. Manchester United 4 2 2   6–  7 –1 6
11. Wolverhampton 4 1 2 1   4–  5 –1 5
12. Southampton 4 1 1 2   4–  4   0
4
13. Fulham 4 1 1 2   7–  9 –2 4
14. Brighton & Hove Albion 4 1 1 2   5–  7 –2 4
15. Crystal Palace 4 1 3   3–  6 –3 3
16. Cardiff City 4 2 2   2–  5 –3 2
17. Huddersfield Town 4 2 2   2–10 –8 2
18. Newcastle 4 1 3   3–  6 –3 1
19. Burnley 4 1 3   3–  9 –6 1
20. West Ham 4 4   2–10 –8 0