MU: Próbálom pozitív irányba terelni a fiatalokat – Rashford

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 16:43
null
Rashford nemes ügyet képvisel Manchesterben (Fotó: Twitter/BBC Sports)
A Manchester United labdarúgócsapatának támadója, Marcus Rashford szerint a koronavírus-járvány idején még fontosabb támogatni a gyerekeket, éppen ezért ételt biztosít azok számára, akik jelenleg nem járnak iskolába– írja a bbc.com.

 

A 22 esztendős labdarúgó a FareShare alapítvánnyal együtt próbál segíteni a gyerekeknek, miután bezártak az iskolák Manchesterben. Rashford a BBC reggeli műsorában beszélt arról, hogy számára fontosak a fiatalok, valamint mesélt a saját gyermekkoráról is.

„Én csak próbálom pozitív irányba terelni a mostani fiatalokat. Sokat dolgoztam együtt a gyerekekkel, és amikor hallottam, hogy bezárják az iskolákat, tudtam, néhányan biztosan nem kapják meg az ingyen húsukat” – fogalmazott Rashford.

„Amikor én voltam iskolás, akkor én is ott ebédeltem, uzsonnáztam. Édesanyám este hatig sosem ért haza, legközelebb nyolc körül tudtam enni. Én így is szerencsés voltam, de vannak olyanok, akiknek ez nem adatik meg” – folytatta az MU csatára.

A Manchester City és a Manchester United közösen is elkezdett gyűjteni azok számára, akik érintettek a koronavírus-járványban.

Rashford elárulta, már sikerült 100 ezer fontot összegyűjteni, ez nagyjából 400 ezer gyermek ételellátásra elegendő a városban.

„Az ilyen nehéz időkben fontos, hogy két ilyen nagy támogatottságú klub összefogjon, és együtt adakozzon valami olyasmiért, ami nagyobb a futballnál. Szerintem mindkét csapatnak jár az elismerés” – mondta az angol válogatott csatár.

Rashford most kénytelen otthon ülni, hiszen Angliában a Premier League küzdelmeit április 30-ig felfüggesztették. A fiatal játékos elárulta, hogyan telnek az otthon töltött napjai.

„A türelem a legfontosabb most. Sokat biciklizek itthon, és követem azt az edzésprogramot, amelyet a csapat elküldött. Szoktam olvasni, hiszen ez rengeteget ad hozzá a mentalitásomhoz és a profizmusomhoz. Mindig szeretnék fejlődni, nem feltétlenül csak fizikailag” – mondta Rashford.

„Persze sokat FIFA-zok is itthon a könyvek mellett. Fontos, hogy pozitívan töltsem el az időt, és mindig mosolyogjak” – fogalmazott a 22 éves futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik