MU: Pogbát nem zavarja a kritika, már hozzászokott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 13:03
null
Paul Pogbát nem zavarja a kritika, már hozzászokott (Fotó: AFP)
Paul Pogbát, a Manchester United futballistáját már nem zavarja a kritika, mert mint mondta, már hozzászokott.

 

„Nem az vagyok, aki folyamatosan nézi a Sky Sports híreit. Ha ismered a futballt, nincs szükséged arra, hogy valaki megmondja neked, mi történik éppen– mondta a 27 éves középpályás.– Ha beszélni akarnak, beszélhetnek, ez a dolguk. Már hozzászoktam, nem zavar”.

A francia válogatottal világbajnok labdarúgó egyik legnagyobb kritikusa Graeme Souness, a Liverpool korábbi csapatkapitánya, aki többek között önzőnek nevezte, illetve meglátása szerint könnyű ellene játszani.

„Azt hallottam, nagyszerű játékos volt. Ismerem az arcát, de nem hallottam a nevét” – mondta háromszoros BEK-győztes kritikusáról Pogba, aki elárulta, néz meccseket a televízióban, de az azokat követő elemzéseket már nem hallgatja meg.

Pogba 2016-ban szerződött jelenlegi klubjához a Juventustól, és ebben az idényben mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára bokasérülése miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik