MU: néhány hónapja távozni akart, most hosszabbított

Vágólapra másolva!
2018.10.18. 16:57
A Manchester United bejelentette, hogy öt évvel meghosszabbította Luke Shaw nyáron lejáró szerződését, így a 23 éves védő 2023-ig marad a klub játékosa. Sajtóhírek szerint a United Juan Mata, Ander Herrera, Anthony Martial és David de Gea megállapodásának meghosszabbításáról is tárgyal az érintettekkel.

A 23 esztendős, nyolcszoros angol válogatott védő 2014 nyarán igazolt a „vörös ördögökhöz”, 19 évesen 27 millió fontért került a Southamptontól a Manchester Unitedhez, és azzal az összeggel akkor a világ negyedik legdrágább védőjének, egyben a Romától a PSG-hez igazolt Marquinhosszal holtversenyben a világ legdrágább tinédzserkorú futballistájának számított.

SÚLYOS SÉRÜLÉS
Shaw 2015-ben kettős lábtörést szenvedett – a sérülés súlyosságát jelzi, hogy nemrég elárulta, nem állt távol tőle, hogy elveszítse a jobb lábát –, majd visszatérése után egy izomsérülés és két további operáció miatt kényszerült kihagyásra, így az elmúlt négy évben csupán 100 tétmeccsen szerepelt a Manchester Unitednél.

Jó ideig azonban nem találta meg a számításait: sokszor volt sérült, a két éve az együttest irányító José Mourinhóval ráadásul több összetűzése is akadt, a portugál menedzser állítólag nem is volt megelégedve játékosa hozzáállásával.

Noha sokáig biztosra vélték, hogy Luke Shaw távozik a Manchester Unitedtől, a nyáron maradt, s a rengeteg sérülés miatt rögtön a kezdőcsapatban találta magát. Ő köszönte szépen, élt is a lehetőséggel: az idényben eddig hét bajnokin is kezdett a balhátvéd – az első fordulóban megszerezte felnőttpályafutása első bajnoki gólját –, emellett a Bajnokok Ligájában végigjátszotta a gárda mindkét találkozóját.

„Az elmúlt négy év igazi hullámvasutat jelentett nekem a klubnál és nagyon gyorsan eltelt ez az időszak. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki mellettem állt és támogatott az utóbbi években. Mindent megteszek, hogy a sikeres legyek a klubbal a következő esztendőkben. Még mindig fiatal vagyok és nagyon sok tanulnivalóm van a csapatnál, úgyhogy alig várom a folytatást” – fogalmazott az aláíráskor a nyolcszoros válogatott labdarúgó, aki új szerződése értelmében heti 150 ezer fontot keres majd, amivel a Premier League egyik legjobban fizetett védője lesz..

A Unitednél nem Shaw az egyetlen, akinek jövő nyáron jár le a kontraktusa, angol sajtóhírek szerint a klub tárgyalásokat folytat a Juan Mata, Ander Herrera, Anthony Martial, David de Gea négyes tagjaival is a folytatásról. Utóbbi két játékos jelenlegi szerződésében szerepel egy opciós hosszabbítási záradék plusz egy évről, míg előbbi párosnak opció nélkül jár le a megállapodása a nyáron.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik