MU: Mourinho hű marad önmagához, nem beszél a távozásáról

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 18:20
null
Mourinho behúzta a cipzárat (Fotó: AFP)
Kedden előbb azt jelentette be a Manchester United, hogy menesztette menedzserét, majd pedig azt, hogy a klub korábbi legendás támadója, Ole Gunnar Solskjaer veszi át José Mourinho helyét az idény végéig. Elküldése másnapján a portugál szakember egy rövid közleményben és egy még rövidebb interjúban szólalt meg, ám távozásának részleteiről nem óhajtott bővebben beszélni.

José Mourinho nem hajlandó részleteket elárulni arról, milyen körülmények között kellett távoznia a Manchester United labdarúgócsapatának menedzseri posztjáról.

„Érkezésem napjától nagyon büszkén viseltem a Manchester United címerét, és úgy vélem, ezt a szurkolók is felismerték. Ahogyan a korábbi klubjaim esetében, itt is csodálatos emberekkel dolgozhattam, közülük néhánnyal életre szóló barátságot kötöttem” – írta szerdán a hivatalos közleményében a portugál szakember.

Hangsúlyozta, minden alkalommal, amikor egy fejezet lezárul a szakmai pályafutásában, a legmélyebb tiszteletet mutatja a klub iránt, és semmiféle észrevételt, megjegyzést nem tesz azokról, akik a munkatársai voltak.

„Remélem, ezt a média is tiszteletben tartja, és hagyja, hogy normális életet éljek, amíg döntök a futballba való visszatérésemről. Boldog karácsonyt!” – zárta közleményét a tréner.

A Manchester United kedden közölte, hogy megköszönte a 2016 májusában kinevezett Mourinho munkáját. Az FC Portóval és az Internazionaléval is Bajnokok Ligája-győztes edző idén januárban 2020-ig hosszabbította meg manchesteri szerződését.

A csapat az irányításával Európa-ligát, angol Ligakupát és Szuperkupát is nyert, jelenleg, 17 forduló után azonban csak a hatodik helyen áll a Premier League-ben, ami az elmúlt 28 idény legrosszabb bajnoki rajtja a klubnál. Utódja a szezon végéig az együttes korábbi kiváló játékosa, a norvég Ole Gunnar Solskjaer lett.

A portugál szakvezető a Sky Sports televíziónak úgy fogalmazott, van jövője a Manchester United nélkül, és annak is van jövője nélküle.

„Nagyon sok jó dologról és néhány kevésbé jóról is beszélhetnénk, de az nem én lennék. A Manchester United már a múlt, a klubnak van jövője nélkülem is, és nekem is a klub nélkül. Mindig bíráltam azokat a menedzsereket, akik menesztésük után bűnbakokat kerestek, másokat kritizáltak, hibáztattak. Ezt én soha nem tettem, most sem fogom. Az nem én lennék. Azt hiszem, megvan a jogom hozzá, hogy olyan életet éljek, amilyet szeretnék, amíg visszatérek a futballhoz. Most legalábbis ezt szeretném” – mondta a kedden menesztett José Mourinho a Sky Sportsnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik