MU: megvan Solskjaer első igazolása, a Swansea-tól érkezik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 16:29
null
James a szlovákok elleni Eb-selejtezőn szerezte meg első gólját a válogatottban (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy átigazolta Daniel Jamest a Swansea Citytől. A 21 éves walesi szélső lett Ole Gunnar Solskjaer első igazolása a klubnál, ahogy azt korábban sejteni lehetett.

 

A 21 éves walesi játékos átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, valamint mindenben megegyezett egymással a két klub. Brit sajtóhírek szerint 15 millió fontot kap rögtön kézhez a Swansea a Manchester Unitedtől, ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén további 3 millióval nőhet.

James az előző idényben 38 tétmeccsen öt gólt szerzett és tíz gólpasszt adott. A szélső kétszeres walesi válogatott, a szlovákok elleni, 1–0-ra megnyert Eb-selejtezőn ő szerezte csapata gólját. Így nem meglepetés, hogy tagja Wales jelenlegi keretének, és könnyen lehet, hogy a magyar válogatott ellen is pályára léphet a keddi mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik