MU: megegyeztek a Sportinggal a portugál középpályásról – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 17:40
null
Megegyeztek Bruno Fernandesről (Fotó: AFP)
A Manchester United hivatalos közleményben tudatta, hogy megegyezett a Sporting CP-vel Bruno Fernandes átigazolásáról.

 

Az angol futballcsapat tájékoztatása szerint már csak az orvosi vizsgálat és a játékossal a személyes feltételekről való megegyezés van hátra, a klubváltásról szóló bejelentést ezeket követően tehetik meg.

A 25 éves, 19-szeres portugál válogatott középpályás Manchesterbe való lehetséges átigazolásáról január közepén jelentek meg az első hírek, ám később szóba került, hogy a lisszaboniak elégedetlenek a szerződéstervezetben részletezett záradékokkal, ezért kútba eshet az üzlet. Bár az MU nem tette közzé, hogy mennyit fizet a Sportingnak, sajtóhírek szerint 55 millió eurót kap rögtön kézhez a portugál klub, míg további 25 millió euró bizonyos feltételek teljesülése esetén ütheti a markát.

Bruno Fernandes 2017 nyarán, a Sampdoriától tért haza Portugáliába, a Sportinghoz. A lisszaboniaknál 137 tétmérkőzésen szerepelt, 63 gólt és 52 gólpasszt jegyzett. A 2018-ban és 2019-ben az év játékosának megválasztott labdarúgó kétszer hódította el a Ligakupát az együttessel, míg egyszer a Portugál Kupában is csúcsra ért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik