MU: ma kiderülhet, mi lesz Rooney sorsa, a brit lapok szerint távozhat

Vágólapra másolva!
2010.10.18. 12:07
Egybehangzó brit lapértesülések szerint erősen kétséges Wayne Rooney jövője a Manchester Unitednél, mivel az angol válogatott támadó vonakodik aláírni új, meghosszabbított szerződését a klubbal.

Többek között a Sky Sports is úgy tudja, hogy a csatár kapcsolata megromlott Sir Alex Fergusonnal, a csapat menedzserével, és elhagyhatja az Old Traffordot, míg a Guardian élő közvetítésben számol be a Rooneyval kapcsolatos mai eseményekről.

Néhány órán belül azonban eldőlhet, hogy mi lesz az MU játékosának sorsa, mivel Ferguson és David Gill ügyvezető sajtótájékoztatót tart, amelyen várhatóan Rooney helyzetéről is beszélnek majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik