MU: Itt mindenki trófeákat akar szerezni – a klub a kritikákról

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 16:55
null
A gárda nem reklámcéllal igazol játékosokat (Fotó: AFP)
A Manchester United továbbra is szenved a Premier League-ben, ami kritikák áradatát zúdítja a klubra. Legutóbb a csapat korábbi játékosa, Roy Keane szállt bele a gárdába, amelynek menedzserét, Ole Gunnar Solskjaert és az ügyvezető alelnökét, Ed Woodwardot is bírálják. A „vörös ördögök” most közleményben reagáltak.

 

Az együttes hat forduló után nyolc pontot szerezve a nyolcadik helyen áll, de még a 12. Crystal Palace is ennyit gyűjtött. Sokkoló adat, hogy amióta a norvég trénert véglegesítették a manchesteriek, azóta a csapat csupán 16 pontot szerzett, viszonyításképpen a Manchester City 37-et, a Liverpool 36-ot, és összesen 12 csapat előzi meg ebben a periódusban.

„A csapatnál mindenki, a tulajdonosat is beleértve arra koncentrál, hogy minél jobb legyen a csapat, és trófeákat nyerjen a legmagasabb szinten. Ennek érdekében masszívan invesztáltunk a csapatépítés érdekében, ezt pedig a továbbiakban is megtesszük” – indít a klub közleménye.

„Ezzel egy időben az utánpótlásunkból és az akadémiánkról izgalmas tehetségek kerültek ki, ez pedig az előző öt év megnövelt beruházásainak az eredménye. Fontos megjegyezni, hogy míg a sikeres reklámtevékenységünk segít ezeket megteremteni, a prioritás továbbra is az, hogy a pályán sikeresek legyünk.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy mi nem kereskedelmi célzatokkal nézünk ki és szerződtetünk játékosokat. Egyetértünk abban, hogy kiemelt fontosságú a játékosok »toborzása«. Elkötelezettek vagyunk ebben a témában, rengeteg fordítottunk arra, hogy ez a részlegünk olyan szintre kerüljön, hogy képes legyen megszerezni a menedzser azokat a játékosokat, akiket szeretne. Ez a folyamat lényegesen hatékonyabb, mint amilyen négy-öt évvel ezelőtt volt”
– teszik hozzá.


ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

West Ham United–Manchester United 2–0 (Jarmolenko 44., Cresswell 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 6 6 17–5 +12 18
2. Manchester City 6 4 1 1 24–6 +18 13
3. Leicester City 6 3 2 1 8–5 +3 11
4. Arsenal 6 3 2 1 11–10 +1 11
5. West Ham 6 3 2 1 8–7 +1 11
6. Bournemouth 6 3 1 2 11–10 +1 10
7. Tottenham 6 2 2 2 12–8 +4 8
8. Manchester United 6 2 2 2 8–6 +2 8
9. Burnley 6 2 2 2 8–7 +1 8
10. Sheffield United 6 2 2 2 7–6 +1 8
11. Chelsea 6 2 2 2 12–13 –1 8
12. Crystal Palace 6 2 2 2 4–7 –3 8
13. Southampton 6 2 1 3 6–9 –3 7
14. Everton 6 2 1 3 5–9 –4 7
15. Brighton & Hove Albion 6 1 3 2 5–8 –3 6
16. Norwich City 6 2 4 9–14 –5 6
17. Newcastle 6 1 2 3 4–8 –4 5
18. Aston Villa 6 1 1 4 6–9 –3 4
19. Wolverhampton 6 4 2 7–11 –4 4
20. Watford 6 2 4 4–18 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik