MU: Bruno Fernandes alig várja, hogy Pogbával játsszon együtt

Vágólapra másolva!
2020.04.15. 14:53
null
Paul Pogbára is jó hatással lehet Bruno Fernandes remeklése? (Fotó: Twitter/FOOT AT 9)
A Manchester United labdarúgója, Bruno Fernandes szerint a „vörös ördögök” még mindig hisznek Paul Pogba képességeiben.

 

Pogba 2016-ban szerződött jelenlegi klubjához a Juventustól, és ebben az idényben mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára bokasérülése miatt. A torinói gárdában négy esztendőn keresztül nagyszerű formában futballozott, s ezt néha az Old Trafford közönségének is megmutatta, ám a teljesítménye nagyon hullámzóvá vált – volt olyan szakértő, aki szerint Pogba megbukott az MU-ban. A francia világbajnok annyi kritikát kapott az elmúlt években, hogy már nem is zavarja őt.

Pogbát azért igazolta 2016-ban az MU, hogy vezére legyen a trófeákra éhes együttesnek. A siker azonban nem jött a tehetséges középpályással sem – az elmúlt négy évben csak egy angol Ligakupa- és egy Európa-liga-győzelmet tudtak felmutatni a „vörös ördögök” Pogbával a csapatban.

Miután José Mourinhót kirúgták a klub éléről, úgy nézett ki, hogy Ole Gunnar Solskjaer megtalálta Pogba helyét a gárdában, azonban a jó formája csak rövid ideig tartott. Az elmúlt idény végén szívesen továbbállt volna, ám a norvég menedzser meggyőzte, hogy maradjon. A 27 esztendős játékos a szezon elején megsérült, így nagyon keveset szerepelt ebben a kiírásban.

Mivel az MU-nak hiányzott a kreativitás a középpályán, Solskjaer szerződtette a Sporting CP-től Bruno Fernandest, aki szinte azonnal felvette a Premier League ritmusát, s gyorsan az egyik legkedveltebb futballista lett az Álmok Színházában. A portugál középpályás nagyon jó hatással volt az öltözői hangulatra – állítólag már Pogba sem ragaszkodik a Juvéhoz vagy a Real Madridhoz –, ráadásul lelkesen várja, hogy a franciával együtt játsszon majd az MU középpályáján.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy Pogbával futballozhatok majd. Persze már régóta bajlódik sérüléssel, de mind tudjuk, hogy milyen tehetséges. Szerintem az emberek könnyen elfelejtik, mennyi jót tettél, amikor elkövetsz néhány hibát. Lehet harmincnégy jó mérkőzésed, de ha lesz egy olyan, amin nem szerepeltél jól, akkor arra fognak emlékezni” – mondta Fernandes.

„Pogba rossz pillanatban érkezett, a klubon belül sem voltak rendben a dolgok. Amikor játszott, a csapat nem volt elég jó körülötte, az elvárások pedig magasak vele szemben, hiszen ő egy topjátékos, ráadásul a Manchester United rengeteget fizetett érte. Normális, hogy nem teljesítesz kimagaslóan, amikor azt várják el tőled, mint CR-től a Juvéban, vagy Messitől a Barcában. Itt mindenki erre számít Pogbától a nagyszerű képességei miatt. Ez persze azt is jelenti, hogy bíznak benne, akárcsak mi, azaz a csapat is” – tette hozzá a portugál középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik