A lap idézi Luís Travassost, a Fintas koordinátorát, aki elárulta, nagyon meglepődtek Dalot ajándékán, és nem tudnak elég hálásak lenni a segítségért. 

„Kis csapat vagyunk, néha kevés erőforrásunk van, de annál több számlánk. Minden segítség nagyon jól jön, csodálatos, amit Diogo tett értünk” – idézi a portál a klubvezetőt, aki azt is elárulta, Dalot mindent titokban szervezett meg, és csak akkor jelentkezett be Skype-on, amikor tudta, a „meglepetés” az akadémia bejárata előtt parkol.  

„Az első angliai fizetését erre áldozta. Egyszerűen sokkolt vele" – emlékezett vissza Travassos.

A most 19 éves Dalot az FC Portónál lett profi futballista, majd csupán nyolc, a felnőttcsapatban lejátszott tétmérkőzéssel a háta mögött 2018 júniusában a Manchester United megvásárolta a játékjogát. Lapértesülések szerint az MU 19 millió fontot költött a korosztályos válogatott labdarúgóra.