MU: a Benfica védője 20 millió euróért érkezhet - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.07.15. 17:59
null
Ezequiel Garay (pirosban) lehet a Manchester United legújabb nyári szerzeménye (Fotó: Action Images – archív)
A Marca értesülései szerint az angol bajnok Manchester United labdarúgócsapata 20 millió eurót sem sajnálna a Benfica argentin védőjéért, Ezequiel Garayért. A 26 esztendős hátvéd klubváltásával korábbi együttese, a Real Madrid is jól járna.

 

Az argentin válogatott játékos a mögöttünk hagyott szezonban 27 bajnokin lépett pályára a Benficában, és középhátvéd létére mindössze két sárga lapot kapott, teljesítményével pedig felhívta magára a Manchester United figyelmét.

A „vörös ördögök” új menedzsere, David Moyes a hírek szerint nagyon szeretné a csapatában tudni az olimpiai bajnok védőt, akinek a játékjogáért 20 millió eurót is kifizetne a Benficának.

Garay klubváltásával azonban korábbi együttese, az általa két idényen át erősített Real Madrid is jól járna, hiszen a „királyiak” 2011 nyarán azzal a feltétellel adták el a futballistát a lisszaboni klubnak, hogy továbbértékesítés esetén a vételár fele a spanyolokat illeti. Ennek értelmében a Benfica és a Real is 10-10 millió euróval gazdagodna, ha a védő valóban klubot váltana.

A Manchester United a hírek szerint ennyivel nem elégedne meg, Garay megszerzése után a PSV holland válogatott középpályása, Kevin Strootman lenne az angolok első számú célpontja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik