MU: 19.6 millió fontos kompenzáció Mourinhónak és stábjának – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 14:21
null
José Mourinho és stábja 7 milliárd forintnyi végkielégítést kapott (Fotó: AFP)
Angliában a klubok nyilvánosságra hozták a legutóbbi negyedévre vonatkozó üzleti mérlegüket. A Manchester United adataiból kiderült, átszámolva 7 milliárd 114 millió 800 ezer forintnyi kompenzációt fizetett fontban José Mourinhónak és a szakmai stábjából vele együtt menesztett öt főnek.

Mourinho menesztését 2018. december 18-án jelentette be a manchesteri együttes, miután a csapat 3–1-re kikapott a Liverpooltól és az elmúlt 28 év leggyengébb rajtját produkálta az angol bajnokságban.

A közzétett számok szerint a 2018–2019-es gazdasági év második negyedévében, 208.6 millió fontos bevételt könyvelt el az MU. Ez 31.2 millióval több a 2017–2018-as időszak hasonló periódusára vonatkozó összegnél.

A jelentős javulás elsősorban a televíziós bevételek 38 százalékos emelkedésének köszönhető. Az MU éves szinten továbbra is 615-630 millió fontos bevétellel számol.

A pénzügyi jelentésről szóló közleményben Ed Woodward ügyvezető alelnök a portugál tréner menesztésével kapcsolatban arról írt, hogy az Ole-Gunnar Solskjaer, Mike Phelan edzőpáros ideiglenesen kinevezésének pozitív hatása volt az egész klubra.

A 19.6 millió fontos kompenzáció – avagy végkielégítés – nem mind Mourinhónak jár, a szakmai stábból vele együtt menesztett másik öt fő jussa is a része.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik