Manchester United: Ferguson nem érti, Rooney miért akar távozni

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 15:53
Sir Alex Ferguson is megerősítette azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint Wayne Rooney távozni akar a Manchester United labdarúgócsapatától.

„Számunkra éppen olyan homályos a dolog, mint bárki más számára. Nem igazán értjük, miért akar távozni" – nyilatkozta Ferguson a csatárral kapcsolatban.

A skót menedzser a klub televíziós csatornájának elmondta, hogy David Gill, a Manchester United ügyvezető igazgatója már a nyár folyamán tájékoztatta arról, hogy Rooney nem kívánja meghosszabbítani a 2012 nyarán lejáró szerződését.

„Augusztus tizennegyedikén az irodámban voltam, amikor David telefonon közölte velem, hogy Wayne nem hosszabbítja meg a szerződését – mondta Ferguson. – Megdöbbentem, hiszen néhány hónappal korábban még arról beszélt, hogy a világ legnagyszerűbb klubjához tartozik. Találkozót kezdeményeztem vele, amin végül ugyanazt mondta, mint az ügynöke: távozni akar."

A szakember kijelentette, nincs személyes problémájuk egymással, így Rooney előtt továbbra is nyitva áll az ajtó, ha maradni szeretne.

A támadó bokasérülés miatt szerdán nem léphet pályára a török Bursaspor elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Rooney-ügy legfrissebb fejleményeiről bővebben itt olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik