Manchester: remek gesztus, közösen adakozik a United és a City

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 12:34
A válsághelyzet még a nagy riválisokat is képes közös nevezőre hozni: a Manchester United és a Manchester City közösen 100 ezer fontot adományoz a városban és környékén (Greater Manchester) élő rászorulók élelmiszer-ellátásának biztosítására a koronavírus-járvány miatt.

Mint azt a klubok írják, a City és a United szurkolói által létrehozott élelmiszerbankok kezdeményezték a gyűjtést, hogy a rászorulóknak a járványidőszakban is legyen megfelelő élelmiszer-ellátásuk.

A két klub egyaránt 50 ezer fonttal támogatja a projektet, az összeg a Manchesterben és környékén található 19 élelmiszerbank működését segíti majd – az önkéntes adományok a járvány miatt nem a megszokott ütemben érkeznek, így elkél a hozzájárulás.

A két szervezet alapesetben az Old Traffordnál és az Etihad Stadiumnál szokta begyűjteni az adományokat, de a futballidény szünetelésével érthető módon ideiglenesen ez a csatorna is megszűnt.

Manchester City on Twitter

Manchester City and Manchester United have donated a combined £100,000 to help food banks in Greater Manchester meet increased demand from vulnerable people as a result of the coronavirus (COVID-19) pandemic https://t.co/J4R6ao5nNy

Manchester United on Twitter

We are #ACityUnited.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik