Manchester City: Rossz hírem van, távoznom kell - Carlos Tévez

Vágólapra másolva!
2011.07.05. 08:52
null
Carlos Tévez bízik a City szurkolóinak megértésében (Fotó: Action Images)
Carlos Tévez, az angol labdarúgó-bajnokság legutóbbi idényében harmadik helyen végző Manchester City argentin támadója hétfőn közleményt bocsátott ki, amelyben azt írta: mindenképpen távozni akar a nyáron, mert már nem bírja a családja távollétét.

 

„Nagy sajnálattal kell tudatnom a Manchester Cityvel, hogy el kívánom hagyni a csapatot" – írja Tévez, aki januárban már kezdeményezte, hogy távozhasson, de akkor végül visszavonta a kérelmét, és FA-kupa-győzelemhez, illetve BL-induláshoz segítette a világoskékeket.

„Hihetetlen nagy próbatétel volt számomra a gyermekeim nélkül élni Manchesterben. Mindent a gyermekeimért teszek, szükségem van Katie és Florencia közelségére. Az életem immár róluk szól, az ő boldogságuk a legfontosabb a számomra, úgyhogy olyan helyen szeretnék élni, ahol ők is jól érzik magukat" – írta Tévez.

A jelenleg a Copa Américán szereplő argentin játékos felesége néhány hónapja hazaköltözött a közös gyermekekkel, mert képtelen volt igazi otthonra lelni Angliában.

„Remélem, a City szurkolói megértenek, és értékelik, hogy a pályán így is mindent megtettem a csapatért, a városért. Úgy érzem, valamennyit én is hozzájárultam ahhoz, hogy a klub közelebb kerüljön ambíciói teljesüléséhez, hogy meglegyen a Bajnokok Ligája-indulás és előbb-utóbb a bajnoki cím is" – fogalmaz a játékos.

A Manchester Citynél nem zárkóznak el Tévez eladásától, a BBC szerint azonban megkérik az árát: 40 millió font alatt biztosan nem adják. A City szóvivője ugyanakkor jelezte: a csatár még három évig szerződésben áll a klubbal, és egyelőre senki sem tett érte ajánlatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik