Man. City: súlyos Agüero sérülése, vége az idényének?

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 08:55
null
Sergio Agüero idénye minden bizonnyal véget ért (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint súlyos sérülést szenvedett Sergio Agüero, a Manchester City labdarúgócsapatának sztárja.

 

Az argentin csatár csapata hétfő esti, Burnley elleni, 5–0-ra megnyert bajnokiján sérült meg, amikor az első félidő végén Ben Mee szabálytalanul próbálta meg szerelni. Agüero már néhány perccel korábban is fájlalta a térdét, ám a játékrész hosszabbításában kapott rúgás után rögtön le is kellett cserélni.

A találkozót követően Pep Guardiola, a City menedzsere elmondta, elképzelhető, hogy Agüero számára véget ért a 2019–2020-as idény.

„Nem volt túl biztató a sérülése. Holnap alaposabban is kivizsgálják az orvosok, de ami az idény folytatását illeti, nem fest túl jól a helyzet” – mondta el a katalán szakember.

Veronica Brunati argentin újságíró hétfő éjjel arról adott hírt, hogy a támadónak a bal térdében megsérült a porc, és csütörtökön vagy pénteken meg is operálják Barcelonában – ezt Agüero édesapja is megerősítette a Radio La Red csatornának.

„Leragadt a térde, emiatt több hétig harcképtelen lesz. A porccal van probléma. Noha az MR-vizsgálatot csak kedden végzik el, a csapat azzal számol, hogy csütörtökön vagy pénteken kés alá fekszik” – árulta el Leonel Del Castillo.

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester City–Burnley 5–0 (Foden 23., 63., Mahrez 43., 45+3. – a másodikat 11-esből, David Silva 53.)

A MECCS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI.

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 30 27 2 1 66–21 +45 83
2. Manchester City 30 20 3 7 76–31 +45 63
3. Leicester City 30 16 6 8 59–29 +30 54
4. Chelsea 30 15 6 9 53–40 +13 51
5. Manchester United 30 12 10 8 45–31 +14 46
6. Wolverhampton 30 11 13 6 43–34 +9 46
7. Sheffield United 30 11 11 8 30–29 +1 44
8. Tottenham 30 11 9 10 48–41 +7 42
9. Crystal Palace 30 11 9 10 28–32 –4 42
10. Arsenal 30 9 13 8 41–41 0 40
11. Burnley 30 11 6 13 35–45 –10 39
12. Everton 30 10 8 12 37–46 –9 38
13. Newcastle 30 10 8 12 28–41 –13 38
14. Southampton 30 11 4 15 38–52 –14 37
15. Brighton & Hove Albion 30 7 11 12 34–41 –7 32
16. Watford 30 6 10 14 28–45 –17 28
17. West Ham 30 7 6 17 35–52 –17 27
18. Bournemouth 30 7 6 17 29–49 –20 27
19. Aston Villa 30 7 5 18 35–58 –23 26
20. Norwich City 30 5 6 19 25–55 –30 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik