Man. City: Sané megegyezett a Bayernnel – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 12:40
null
Leroy Sané újabb lépéssel közelebb került a Bayern Münchenhez (Fotó: AFP)
A Sport Bild szerint megegyezett egymással a német válogatott Leroy Sané és a Bayern München.

 

A lap úgy tudja, hogy a jelenleg a Manchester City labdarúgócsapatában szereplő játékos és a bajor klub ötéves szerződésről állapodott meg. A magazin ugyanakkor forrást nem jelölt meg, s hivatalos bejelentés még nem hangzott el az ügyben.

A 24 éves szélső szerződése 2021 nyarán jár le Angliában.

A Bayern sportigazgatója, Hasan Salihamidzic a közelmúltban egy topigazolást vetített előre.

„Egy nagy európai tehetséget és egy nemzetközi sztárt szeretnénk Münchenbe hozni” – mondta.

A Bayern már tavaly nyáron szerette volna átigazolni az akkor csúcsformában lévő Sanét, akiért a Manchester City sajtóhírek szerint 150 millió eurót kért. Az üzlet nem jött létre, mert a játékos súlyosan megsérült és több hónapot ki kellett hagynia, csak idén januárban állt újra edzésbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik