Man. City: korábbi MU-játékost nézett ki Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 13:29
Pep Guardiola, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City menedzsere minden követ megmozgat azért, hogy a nyáron szerződtesse Wilfried Zahát.

A Sun értesülései szerint a Tottenham is szívesen látná soraiban a most már elefántcsontparti válogatott szélsőt. A Spurs 25 millió font körüli összeget tehet le az asztalra, így ha a Manchester City szerződtetni szeretné a 24 éves labdarúgót, ennél többet kell ajánlania.

Zaha korábban a Manchester United játékosa is volt, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jelenleg a Crystal Palace futballistája, szerződése pedig 2020-ig köti őt a londoni klubhoz.

Ebben a szezonban eddig 27 bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett és kilenc asszisztot osztott ki.

 

Anglia: Zaha kérvényét elfogadták, másik válogatottban szerepelhet

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jóváhagyta a kétszeres angol válogatott szélső, Wilfried Zahának azt a kérését, hogy a játékos a jövőben az elefántcsontparti válogatottban játszhasson. Zaha még 2012-ben, a svédek és a skótok elleni felkészülési mérkőzésen húzta magára két alkalommal az angol válogatott mezét, a FIFA szabályai azonban csak tétmeccsen való pályára lépés esetén zárják ki azt, hogy másik nemzett felnőtt válogatottjában szerepeljen az adott játékos.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik