Man. City: az Evertonhoz került a válogatott védő – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 07:50
null
Mangala az Everton harmadik téli szerzeménye (Fotó: evertonfc.com)
Az Everton labdarúgócsapata az átigazolási időszak hajrájában a szezon végéig kölcsönvette Eliaquim Mangalát a Manchester Citytől – adta hírül a liverpooli klub hivatalos oldala.

 

Bár a szövetségnek még meg kell erősíteni, hogy minden dokumentum időben el lett küldve, szinte biztosra vehető, hogy Mangala az Evertonnál tölti a tavaszi idényt.

A 26 esztendős francia válogatott védő 2014 nyarán szerződött a manchesteri együtteshez a Portótól. Kezdetben ugyan alapembernek számított, ám az előző szezonban kölcsönadták a Valenciának, míg a mostaniban mindössze kilenc bajnokin kapott lehetőséget Pep Guardiolától, és Aymeric Laporte érkezése miatt valószínűleg még nehezebb dolga lett volna.

„Boldog vagyok, hogy az Evertonban játszhatok, alig várom, hogy először magamra öltsem a királykék mezt, és a legjobbamat nyújthassam a szurkolókért” – idézi a játékost a klub hivatalos oldala.

Mangala az Everton harmadik téli szerzeménye Cenk Tosun és Theo Walcott után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik