Man. City: Agüero megsérült, kihagyja a manchesteri derbit?

Vágólapra másolva!
2019.11.25. 14:09
null
Agüero a Chelsea ellen sérült meg (Fotó: AFP)
Sergio Agüero biztosan nem lép pályára a Sahtar Doneck elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen – jelentette be a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola, hozzátéve, néhány hetet is igénybe vehet a felépülése. A spanyol tréner részleteket nem árult el, csak annyit tudni, a Chelsea ellen 2–1-re megnyert bajnokin sérült meg a támadó combja.


„Néhány hetet, néhány mérkőzést biztosan ki kell hagynia. Pontosan nem tudom, a combján múlik a dolog”
– mondta Guardiola, majd hozzátette, vélhetően a Manchester United elleni december 7-i találkozón sem állhat a rendelkezésére Agüero.

A 31 éves csatár 12 bajnokin kilenc gólt lőtt eddig az idényben, csupán a Crystal Palace elleni találkozón nem jutott szóhoz a Premier League-ben. A Bajnokok Ligájában három mérkőzésen két gólnál jár.

A Manchester City a Sahtar után a Newcastle Uniteddel meccsel idegenben, majd a hétközi fordulóban a Burnley otthonába látogat, ezt követően jön a United elleni derbi.

Pep Guardiola együttese a Chelsea legyőzésével visszakapaszkodott a PL dobogójára, hátránya a harmadik helyen kilenc pont a listavezető Liverpoollal szemben.

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 13 12 1 30–11 +19 37
2. Leicester City 13 9 2 2 31– 8 +23 29
3. Manchester City 13 9 1 3 37–14 +23 28
4. Chelsea 13 8 2 3 28–19 +9 26
5. Wolverhampton 13 4 7 2 18–16 +2 19
6. Burnley 13 5 3 5 21–18 +3 18
7. Sheffield United 13 4 6 3 16–13 +3 18
8. Arsenal 13 4 6 3 18–19 –1 18
9. Manchester United 13 4 5 4 19–15 +4 17
10. Tottenham 13 4 5 4 21–19 +2 17
11. Bournemouth 13 4 4 5 16–17 –1 16
12. Brighton & Hove Albion 13 4 3 6 15–19 –4 15
13. Newcastle 12 4 3 5 11–18 –7 15
13. Crystal Palace 13 4 3 6 11–18 –7 15
15. Everton 13 4 2 7 13–20 –7 14
16. West Ham 13 3 4 6 16–23 –7 13
17. Aston Villa 12 3 2 7 17–20 –3 11
18. Norwich City 13 3 1 9 13–28 –15 10
19. Southampton 13 2 3 8 13–31 –18 9
20. Watford 13 1 5 7 8–26 –18 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik