Liverpool: világrekordért érkezhet kapus – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 07:39
null
A Liverpoolnak nagy szüksége van egy klasszis kapusra – Alisson lehet a megoldás (Fotó: AFP)
Bár csak két héttel ezelőtt zárult le az átigazolási időszak Angliában, a Liverpool máris gőzerővel dolgozik a nyári erősítéseken. A Pool kiszemeltje az AS Romában védő Alisson, aki a világ legdrágább kapusa lehet, amennyiben megvalósul az üzlet.

 

A Sky Sports News úgy tudja, a Liverpool már januárban is érdeklődött a 25 esztendős brazil válogatott kapus iránt, de az elkövetkezendő hetekben felgyorsulhatnak az események, az angol klub ugyanis szeretné minél hamarabb lezárni az üzletet.

A Roma egyébként kapus poszton Európa egyik legjobbjának tartja Alissont, akit ennek megfelelően viszonylag magas összegre, 62 millió fontra (70 millió euró) árazott be. Korábban még sohasem fizettek ennyit kapusért, így bőven benne van a pakliban, hogy a brazil világrekordot jelentő összegért vált klubot (a jelenlegi rekordot Gianluigi Buffon tartja, akiért 2001-ben 53 millió eurót fizetett a Juventus).

Roberto Negrisolo, a Roma volt kapusedzője által a „kapusok Messijének” nevezett Alisson – aki iránt a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is érdeklődik – 2016 nyarán 8 millió euróért cserébe szerződött a Romához a brazil Internacionaltól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik