Szalah jelentős hatással volt a liverpooli iszlamofóbiára (Fotó: AFP)

 

A tanulmány szerint Szalah jelentős hatással volt az iszlamofóbiára, a teljesítményével kivívott szimpátiának köszönhetően csökkent a bevándorlókkal szembeni előítélet. A kutatás kimutatta, hogy 2017 nyara óta 18.9 százalékkal csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma, illetve 53 százalékkal kevesebb a muszlimellenes tweet a Liverpool-szurkolók körében.

„A vizsgálat összességében alátámasztja azt a hipotézist, miszerint Szalah Liverpoolba szerződése csökkentette a vakbuzgóság okozta szélsőséges cselekményeket” – olvasható a tanulmányban, amelyhez a kutatók mintegy 15 millió tweetet elemeztek az Egyesült Királyságban, és 8600 Liverpool-szurkolót vizsgáltak meg, összehasonlítva a Szalah érkezése előtti és utáni időszakot.

Az egyiptomi csatár 2017-ben igazolt jelenlegi klubjához, az elmúlt két idényben egyaránt angol gólkirály lett, idén pedig Bajnokok Ligája-győzelemhez segítette csapatát.