Liverpool: Nem félünk a vereségtől, de... – Klopp

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 11:47
null
Jürgen Klopp szerint csapatának még van miben fejlődnie (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Premier League-et magabiztosan vezető Liverpool menedzsere szerint csapatának a jelenlegi formájában nincs oka a félelemre, ugyanakkor hozzátette, hogy nem szabad elbízniuk magukat, tovább kell haladniuk a fejlődés útján.

 

A „vörösök” egészen elképesztő őszi szezont produkáltak, tizenkilenc bajnokiból tizennyolcat megnyertek, s csupán egyetlen mérkőzésen játszottak döntetlent. Óhatatlanul is felvetődött az összehasonlítás a 2003–2004-es, legyőzhetetlen Arsenallal, amely egyedülálló módon, vereség nélkül ünnepelhetett bajnoki címet.

„A jelenlegi helyzetünkben nem félünk a vereségtől, de tudjuk, hogy benne van a pakliban – mondta Jürgen Klopp. – Más dolgok miatt aggódom. Nem tudom, hogy Arsene Wenger hogyan élte meg azokat a napokat, amikor ők voltak a „Legyőzhetetlenek”, tudta-e már a meccs előtt, hogy győzni fognak. Sajnos velem nem ez a helyzet, bár nagyszerű lenne. Én mindössze annyit mondhatok, hogy nem félünk a vereségtől, és bár van rá esély, nem tölt el aggodalommal.”

A Liverpool legutóbb a Wolverhamptont győzte le 1–0-ra, ám Klopp nem volt elégedett a játék minden részével.

„Az eredmény ugyan megfelelő volt, de a mérkőzés rámutatott arra, hogy milyen területeken kell fejlődnünk. Nem kell futballszakértőnek lenni, hogy ezt lássuk. Sohasem hazudtam magunknak, és ezután sem fogok arról, hogy minden rendben, amikor nincs. Biztosnak kell lennünk abban, hogy továbbra is fejlődünk.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

21.00: Liverpool–Sheffield United (Tv: Spíler1)
KORÁBBAN
Arsenal–Manchester United 2–0 (Pépé 8., Papasztathopulosz 42.) – élőben az NSO-n!

Brighton–Chelsea 1–1 (Dzsahanbahs 84., ill. Azpilicueta 10.)
Burnley–Aston Villa 1–2 (Wood 80., ill. Wesley 27., Grealish 41.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Ayoze Pérez 36., Maddison 39., Choudhury 87.)
Southampton–Tottenham Hotspur 1–0 (Ings 17.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Deulofeu 30., Doucouré 49., ill. Pedro Neto 60.)
Manchester City–Everton 2–1 (Gabriel Jesus 51., 58., ill. Richarlison 71.)
Norwich City–Crystal Palace 1–1 (Cantwell 4., ill. Wickham 87.)
West Ham United–AFC Bournemouth 4–0 (Noble 17., 35. – 11-esből, Haller 25., F. Anderson 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 18 1 47–14 +33 55
2. Leicester City 21 14 3 4 46–19 +27 45
3. Manchester City 21 14 2 5 56–24 +32 44
4. Chelsea 21 11 3 7 36–29 +7 36
5. Manchester United 21 8 7 6 32–25 +7 31
6. Tottenham 21 8 6 7 36–30 +6 30
7. Wolverhampton 21 7 9 5 30–27 +3 30
8. Sheffield United 20 7 8 5 23–20 +3 29
9. Crystal Palace 21 7 7 7 19–23 –4 28
10. Arsenal 21 6 9 6 28–30 –2 27
11. Everton 21 7 4 10 24–32 –8 25
12. Southampton 21 7 4 10 25–38 –13 25
13. Newcastle 21 7 4 10 20–33 –13 25
14. Brighton & Hove Albion 21 6 6 9 25–29 –4 24
15. Burnley 21 7 3 11 25–34 –9 24
16. West Ham 20 6 4 10 25–32 –7 22
17. Aston Villa 21 6 3 12 27–37 –10 21
18. Bournemouth 21 5 5 11 20–32 –12 20
19. Watford 21 4 7 10 17–34 –17 19
20. Norwich City 21 3 5 13 22–41 –19 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik