Megnyugodhatnak a Pool szurkolói, Szalah marad Liverpoolban (Fotó: AFP)
A Liverpool közleményében ugyan pontos adat nem szerepel arra vonatkozóan, hogy Szalah hány évvel hosszabbított (azt írják, hogy hosszú távú szerződést kötöttek), de egybehangzó sajtóhírek szerint öt évre szóló szerződést írt alá.

A 26 éves támadó 2017 nyarán érkezett a Poolhoz az olasz AS Romától, és első idényében kiváló teljesítményt nyújtott: 52 meccsen 44 gólt szerzett, csapatával Bajnokok Ligája-döntőbe jutott, ahol azonban sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni, s a Liverpool kikapott a Real Madridtól.

A Pool német vezetőedzője, Jürgen Klopp úgy nyilatkozott, Szalah aláírása két dolgot mutat: egyrészt, hogy az egyiptomi hisz a klubban, másrészt pedig azt, hogy a csapat is bízik egyiptomi játékosában. Emlékeztetett arra is, hogy Szalah sosem helyezi magát a csapat vagy más játékos érdekei elé, ez pedig kulcsfontosságú.

Az egyiptomi válogatottal a világbajnokságtól már a csoportkör után búcsúzó Szalah augusztus 11-én kezdi meg a bajnoki szezont a Liverpoollal, a West Ham United elleni hazai összecsapással.

 

Liverpool FC on Twitter

https://t.co/rOomo5etrN https://t.co/74X1J2acTl