Liverpool: Kloppot továbbra sem a trófeák motiválják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 14:20
null
Jürgen Klopp egy szponzori eseményen beszélt motivációjáról is (Fotó: AFP)
A korábbi évekhez hasonlóan most sem a trófeák megnyerése motiválja Jürgen Kloppot, a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

 

A német szakember erről kedden, egy frankfurti szponzori eseményen nyilatkozott, és úgy fogalmazott, minden mérkőzést meg akar nyerni, és a játékosaiból napról napra a legjobbat igyekszik kihozni.

„Aztán meglátjuk, ez mire lesz elég” – jelentette ki az 52 éves edző, hozzátéve, hogy természetesen változatlanul szerepel a céljai között az angol Premier League megnyerése a Liverpoollal.

„Az előző idényben nagyon közel voltunk ehhez, és a végén még az sem számított, hogy csupán egy meccset veszítettünk el az egész szezonban. Ezt eléggé kellemetlen tudomásul venni” – mondta Klopp, utalva arra, hogy májusban a Manchester City 98 ponttal lett bajnok, és egy ponttal előzte meg a Liverpoolt.

„Ezzel a csapattal sok mindenre lehetünk képesek, az angol bajnoki cím pedig az elmúlt évek kemény munkájának gyümölcse lenne” – nyilatkozta Klopp, akinek irányításával a Pool négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Premier League-et.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik