Liverpool: Klopp egy laptopon nézi majd az FA-kupa-mérkőzést

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 08:40
null
Ismét Neil Critchley irányítja a Liverpoolt (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp nem lesz ott a kispadon csapata, a Liverpool keddi FA-kupa-meccsén. A Premier League-ben éllovas klub az ifjúsági együttesével áll ki a Shrewsbury Town elleni találkozón.

 

Klopp betartotta ígéretét, s a Liverpool nem a legjobbjait küldi pályára a keddi FA-kupa-találkozóra. Mint ismert, január 27-én Klopp irányításával a „vörösök” 2–2-es döntetlent játszottak a Shrewsbury vendégeként. A Poollal tavaly Bajnokok Ligája-győztes szakember akkor azt nyilatkozta, „majd a gyerekek kiállnak” a megismételt meccsen.

Ezen a héten a Liverpoolnak nincs mérkőzése a Premier League-ben. Klopp ezért szabadságot adott játékosainak (és stábjának).

A The Guardian úgy tudja, a német menedzser egy laptopról követi figyelemmel az összecsapást, amelyen az U23-as csapat edzője, Neil Critchley irányítja a Liverpoolt. Klopp kapcsolatban lesz Critchley-vel a mérkőzés alatt – ugyanúgy, mint decemberben az Aston Villa elleni Ligakupa-találkozón, amikor Kloppék a klubvilágbajnokság miatt az ifistákat küldték maguk helyett.

„Egészen hihetetlen ez a helyzet
– mondta Critchley a hétfői sajtótájékoztatón. – Nem gondoltam, hogy valaha én irányíthatom a Liverpoolt, nemhogy kétszer. Izgatottan várom ezt a különleges estét. A fiatalok nagyon értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak. Jürgen Klopp mindenben támogat, engem, a segítőimet és a játékosokat. Bármikor egyeztethetek vele.”

ANGOL FA-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK
20.45:
Birmingham City (II.)–Coventry City (III.)
20.45: Cardiff City (II.)–Reading (II.)
20.45: Derby County (II.)–Northampton Town (IV.)
20.45: Liverpool–Shrewsbury Town (III.)
21.05: Oxford United (III.)–Newcastle United (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik