Liverpool: kiengedték a kórházból a klubikont

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.12. 12:07
null
Kenny Dalglish elhagyhatta a kórházat (Fotó: AFP)
Kiengedték a kórházból Kenny Dalglisht, a Liverpool és a Celtic korábbi nagyszerű futballistáját, akiről nemrég kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal – írja a BBC.

 

A Liverpool péntek este jelentette be, hogy Dalglish egyéb betegség miatt április 8-án kórházba került, s habár nem voltak tünetei, elvégezték rajta a koronavírus-tesztet, amely meglepetésre pozitív lett.

A 69 éves Dalglish mostantól önmagát elkülönítve folytatja rehabilitációját. A Sunday Postnak nyilatkozva azt mondta: „Az emberek talán azt gondolják, hogy az ismertségem miatt különlegesen bántak velem, de az az igazság, hogy minden beteg a lehető legjobb ellátásban részesül. Nemzetünk szerencsés, hogy ilyen szakemberei vannak, minden jót kívánok nekik, remélem, fáradhatatlan munkájuk eredményeképp mihamarabb túljutunk a járványon.”

A 102-szeres skót válogatott legenda játékosként a Celticet nyolc, a Liverpoolt tizenhárom éven át szolgálta, utóbbival többek között hatszoros angol bajnok és háromszoros BEK-győztes volt. Edzőként kétszer is irányította a „vörösöket”, és egyszer beugróként a „keltákat” is. A Blackburn Roversnél és a Newcastle Unitednél is vállalt menedzseri munkát, a Poollal és a Roversszel bajnokságot is nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik