Liverpool: ismét edzésben a két korábbi koronavírus-fertőzött

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 11:12
null
Thiago hétvégén akár játszhat is (Fotó: AFP)
Thiago és Sadio Mané is a Liverpool első keretével edzhetett kedden – erről tanúskodik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klub hivatalos Instagram-oldalára feltöltött fotósorozat.

A Liverpool még szeptember 29-én adott ki hivatalos közleményt arról, hogy a Bayern Münchentől szerződtetett Thiago Alcantara azért nem vehetett részt az Arsenal elleni bajnokin, mert pozitív koronavírus-tesztet produkált. A spanyol középpályás után nem sokkal Sadio Manéról is kiderült, hogy megfertőződött – a labdarúgók azonnal házi karanténba kerültek, s az Aston Villa elleni 7–2-es zakóval végződő meccset ki is hagyták így.

A játékosok a jelek szerint megúszták a már-már szokásosnak nevezhető kéthetes kihagyással: a Liverpool Instagram-oldalára feltett fotók szerint kedden már a melwoodi edzőközpontban tréningeztek.

Egy darabig a svájci válogatott Xherdan Shaqiri helyzete sem volt világos a klubnál, ő ugyanis előbb pozitív, majd negatív tesztet adott, végül orvosi hozzájárulás mellett elutazhatott válogatottja Nemzetek Ligája-meccseire.

A Premier League címvédője a válogatott szünetet követően a listavezető Everton otthonába látogat a Merseyside-derbin.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik