Liverpool: Coutinho szívet melengető levéllel búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 13:36
null
Coutinho érzelmes üzenettel köszönt el a Liverpooltól (Fotó: AFP)
Hétfőn hivatalosan is lezárult Philippe Coutinho FC Barcelonához való átigazolása. A Liverpooltól öt esztendő után távozó brazil válogatott futballista a hivatalos Instagram-oldalán köszönt el szeretett klubjától, és megígérte, bárhová is sodorja az élet, az angol klubot soha nem fogja elfelejteni.

 

„Már a Liverpoolba való érkezésem első pillanatában melegen üdvözöltek minket a családommal, rengeteg barátra tettünk szert. A pályán és azon kívül is megtapasztaltuk a klub, illetve a szurkolók legszebb oldalát. Bízom benne, hogy cserébe olyan emlékeket és pillanatokat ajándékoztam, melyek boldogságot hoztak a Liverpool-drukkereknek.

Már az érkezésem előtt tisztában voltam a klub egyediségével és történelmével, de az itt eltöltött idő alatt sokat tanultam az itt megtalálható egyedülálló szívről és lélekről, a Liverpoolnak ugyanis saját személyisége és egyedi jelleme van.

A Barcelona volt az álmom, ezért hagyom el a Liverpoolt, amely szintén egy álom volt, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy ezt észrevegyem, öt évet szentelve neki az életemből. A profi pályafutás előbb-utóbb véget ér, és a Liverpoolhoz hasonlóan a Barcelonáért játszani is olyan esemény, amelyet meg szeretnék tapasztalni, egyúttal kiélvezni mindaddig, amíg képes vagyok ezt megtenni.

Bízom benne, hogy a szurkolók megértik, valami új megtapasztalásának választása nem halványítja el a drukkerek és a klub fontosságát a szememben, ezt ugyanis semmi nem törölheti ki a szívemből.

Jürgen Kloppnak és a fiúknak kizárólag örömöt és sikereket kívánok a szezon hátralévő részére, valamint a továbbiakra nézve. Csodálatos csapatról beszélünk, amely az idő előrehaladtával egyre jobbá és jobbá válik.

Túl sok ember van, akinek köszönetet szeretnék mondani, mindenkit nem is tudok megnevezni. A klub személyzetének, amely része volt a liverpooli életemnek: hiányozni fogtok. A tulajdonosoknak, akik olyan keményen próbálkoztak, hogy elhozzák a sikereket; a szakmai stábnak, amely a belém vetett bizalomról tanúskodva idehozott engem és megajándékozott az utazásom alatt; és az összes liverpoolos csapattársamnak, akik segítettek jobb emberé és futballistává válni – mindannyiótoknak szeretnék köszönetet mondani. Az itt elért eredményeim közül egyik sem lett volna lehetséges nélkületek.

Végezetül kitérnék a legfontosabb emberekre a Liverpoolnál – a szurkolókra. Sohasem tudom eléggé megköszönni mindazt, amit az itt eltöltött időm alatt adtatok nekem, és bárhová is sodorjon az élet, életem hátralévő részében mindig lesz hely a Liverpoolnak a szívemben. Ti, a klub és a város mindig is a részem lesztek.

You'll Never Walk Alone,

Philippe”

Since the moment I arrived in Liverpool , me and my family have been made to feel so welcome and have made so many friends. On the pitch and off the pitch, we have experienced the beauty of this club and its fans. In turn, I hope I have delivered memories and moments that have brought happiness to the Liverpool supporters. Moving to Liverpool, I knew the club's greatness and history but what I did learn during my time was the unique heart and soul of the place. It has its own personality and character. I leave Liverpool because Barcelona is a dream for me. Liverpool was a dream that I was fortunate enough to realise and I have given five years of my life to it. A career on the pitch only lasts for so long and to play for Barcelona as well as Liverpool is something I want to experience and enjoy while I am blessed enough to be able to do so. I hope the supporters understand that choosing to experience something new is not about diminishing their importance to me or the club's importance. Nothing will ever diminish that in my heart. I wish Jürgen and the team nothing but joy and success for the rest of this season and beyond. This is an amazing team and they are getting better and better all the time. There are too many people I want to thank, but I cannot name everyone individually. To all the amazing club staff who have been part of my life in Liverpool - I will miss you. To the owners, whom have tried so hard to bring success, and to the football recruitment staff for showing faith in me to bring me here and rewarding me during that journey, and to my incredible teammates, past and present, who have helped me grow and improve as a player and a person, I would like to say thank you to you all. Anything I have achieved here would not have been possible without you. And finally, to the most important people of Liverpool - the Liverpool supporters. I can never thank you enough for what you have given me during this time and no matter where I go in the world, for the rest of my life, I will always cherish Liverpool in my heart. You, the club and the city will always be a part of me. You'll Never Walk Alone. Philippe.

29.8k Likes, 811 Comments - Philippe Coutinho (@phil.coutinho) on Instagram: "Since the moment I arrived in Liverpool , me and my family have been made to feel so welcome and..."



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik