Liverpool: balhé a Southamptonnál, távozna a kiszemelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 10:33
Benyújtotta távozási szándékát klubjánál Virgil van Dijk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Southampton védője.

A holland válogatott Van Dijk helyzete azért is érdekes, mert a 26 esztendős védő még júniusban jelezte a Soton vezetőségének, szeretné, ha klubja a Liverpoollal egyezne meg, mert a „vörösöknél” szeretné folytatni pályafutását.

Igen ám, de a Southampton nem vette túl jó néven, hogy Jürgen Kloppék már azelőtt felvették a kapcsolatot Van Dijk ügynökével, mielőtt a csapattal megtették volna, ez ugyanis szabálytalan, így a Soton jelezte, feljelenti a Premier League-nél a Liverpoolt.

A Pool ennek következtében elállt a holland szerződtetésétől, ám nyílt titok volt, Virgil van Dijk továbbra is a liverpooliakhoz igazolna – a középhátvéd ezért most ismét jelezte a Sotonnak, engedje el, hozzátéve, csalódott a klubjában, amely „nem adott neki választási lehetőséget”.

„Sajnálattal megerősíthetem, benyújtottam a távozási kérelmemet a vezetőségnél – árulta el a 12-szeres holland válogatott védő. – Úgy érzem, nincs választásom, miután a csapat fegyelmit indított ellenem és két heti bérem levonásával büntetett. Fellebbezek a döntés ellen, mivel úgy vélem, jogtalanul szabták ki rám, és nem követték az ilyenkor szokásos eljárási protokollt.”

„Az elmúlt hat hónapban számos találkozóm és megbeszélésem volt a Southampton vezetőségével, az igazgatótanáccsal és a menedzserrel egyaránt. Ezek során tájékoztattam mindenkit arról, hogy szeretném elhagyni a csapatot, új kihívásra vágyom. Nagyon eltökélt vagyok, miután egy labdarúgó profi pályafutása nem tart sokáig. Szeretnék trófeákért küzdeni, az európai elitben futballozni, így szeretném, ha a Southampton megfontolná, hogy eladjon egy topcsapatnak, ha az érdeklődés még továbbra is megvan” – célzott ezzel Van Dijk arra, miszerint néhány hete a Liverpool mellett a Chelsea és a Manchester City megkereséséről is hallani lehetett.

„A klubom álláspontja az, hogy nem hajlandó eladni. Csalódással tölt el, hogy több topegyüttes megkeresését is elutasította, többször is. Az idő múlásával, amikor sérült voltam és nem játszhattam, megértettem, mennyire fontos, hogy többet érjek el, hogy fejlődjön a karrierem. Rendre elmondtam az érzéseimet a vezetőségnek. Azt hittem, ezek a beszélgetések köztünk maradnak, ám folyamatosan a médiából hallottam vissza a történeteket.”

„Világossá tenném, sosem tagadtam meg, hogy edzésre menjek, a menedzser azért küldött el az első csapattól, mert azt mondta, csak olyanokkal akar dolgozni, akik teljes mértékig elkötelezettek a Southampton iránt. Ez volt az oka, hogy külön edzettem. Büszke profiként meg akartam osztani mindenkivel a valóságot és eloszlatni a kételyeket azzal kapcsolatban, hogy visszautasítottam volna, hogy a társaimmal készüljek.”

„Mindenkinek köszönettel tartozom a Southamptonnál, aki lehetőséget teremtett arra, hogy a Premier League-ben játszhassak, de eljött az ideje annak, hogy továbblépjek. Remélem, a klub segít nekem ebben, és közösen megtaláljuk a legjobb megoldást.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik