Liverpool: a Juventusnál folytatja a középpályás – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.09. 14:18
Egybehangzó sajtóértesülések szerint 2018 nyarától a Juventusban folytatja pályafutását Emre Can, a Liverpool labdarúgója.

A 23 éves, húszszoros német válogatott Emre Can szerződése a 2017–2018-as szezon végén jár le a Liverpoollal, ám februártól már szabadon tárgyalhat más klubokkal, sőt akár szerződést is aláírhat.

A játékos kapcsán már hónapok óta lehet hallani a Juventus érdeklődéséről, a Rai Sport pedig úgy tudja, hogy Emre Can szóban most megegyezett az olasz együttessel, s 2018 nyarától már a „zebrák” futballistája lesz.

Úgy tudni, Can ötéves szerződésben egyezett meg a Juventusszal, szezononként 4 millió eurót keres majd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik