Képek: Szalah kigúnyolta Sergio Ramost a gólörömével?

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 12:16
null
Szalah kigúnyolta Sergio Ramost a gólörömével? (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a Liverpool idegenben 3–0-ra legyőzte a Watfordot. A mérkőzés első találatát Mohamed Szalah szerezte, a közösségi médiában pedig futótűzként kezdett terjedni, hogy a gólörömével Sergio Ramost próbálta meg kigúnyolni.

Mint ismert, Sergio Ramos összeakadt Mohamed Szalahhal a 2018-as Real Madrid–Liverpool (3–1) Bajnokok Ligája-döntő 26. percében, ami után az angol csapat megsérülő egyiptomi támadóját le kellett cserélni, és sokáig az is kérdéses volt, egyáltalán pályára tud-e lépni a világbajnokságon.

Az eset óta a két labdarúgó kapcsolata nem felhőtlen, Ramos szerint az egész ügy csak fel lett fújva, míg Szalah úgy nyilatkozott, hogy csak nevetni tud a spanyol védő nyilatkozatán. Nem javított a kapcsolatukon, hogy az UEFA gáláján az egyiptomi támadó vállát megérintette Ramos…

Ezúttal Szalahon volt a sor, legalábbis rengeteg twitterező azon a véleményen van, hogy a Watford elleni találata után kissé gúnyosan, Sergio Ramos gólörömét utánozva ünnepelt.

Persze könnyen lehet, hogy csak véletlen egybeesés a két gólöröm közötti hasonlóság…

Szalah gólöröme:

tota on Twitter

Now can we talk about Salah's celebration!! @MoSalah


Ramoséval összehasonlítva:

LFC Globe on Twitter

Salah's celebration mocking Ramos?



Szalah Watford elleni gólja

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Watford–Liverpool 0–3(Szalah 67., Alexander-Arnold 76., Firmino 89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik