Húszévesen sört csapolt, aztán a rendőrségi fogdától meg sem állt 100 PL-gólig: Jamie Vardy

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 19:23
null
Vardy kedvenc ellenfele az Arsenal: már a 10. bajnoki találatnál jár ellenük (Fotó: AFP)
Egyetlen újságírót érdekelt csak, amikor a Leicester City bemutatta egymillió fontos emberét, pedig itt vette kezdetét az angolok egyik kedvenc „tündérmeséje”. Jamie Vardyról Sheffieldben már rég lemondtak, ám a gyári futószalagoktól csak eljutott a Premier League-ig, amelyben a múlt héten a 100. gólját is megszerezte. Ezzel olyan futballistákkal került egy klubba, mint Michael Owen, Robbie Keane vagy Thierry Henry.

BIZTATÓ STATISZTIKÁK, DE KUTYÁT SEM ÉRDEKELT

Már a kezdet kezdetén egyértelmű volt, Jamie Vardy nem egy átlagos Leicester-igazolás. Igaz, a bemutatásával egyáltalán nem volt szerencséje. Az egymillió fontos játékos szerződtetését épp aznap jelentette be új csapata, amikor Kenny Dalglishtól elköszönt a Liverpool, sRoy Hodgsonkihirdette az angol válogatott 2012-es Európa-bajnoki keretét. A negyedosztályba éppen feljutó Fleetwood Towntól érkező támadó nem vonzott nagy érdeklődést – legfeljebb rövid hírként kapott helyet a másnapi újságokban –, idézte fel Rob Tanner, a The Athletic szerzője, megjegyezve: igazság szerint, mint a helyi lap tudósítója, ő volt az egyetlen újságíró, aki a pálya szélén állt Vardy első Leicester-mezes labdaérintéseikor.

Az ekkor még másodosztályú klub munkatársai mellett a másik hivatalos személy John Morris volt a helyszínen. A középkategóriás futballedzőből lett játékosügynök karrierje elején járt. Vardyval való kapcsolata „Jerry Maguire-történet” (filmes utalás A nagy hátraarc című 1996-os amerikai sportdrámára – a szerk.). Morris régi ismerőse, a Halifax Town kapuját védő Phil Senior ajánlotta be Vardyt a menedzsernek. A kapus nem vállalt nagy kockázatot, a csatár 37 meccsen 26 gólt hozott össze és az évad végén a liga legjobb játékosának választották. Apró szépséghiba, hogy a hetedik osztályban…

Vardy az angol válogatott mezében 2015-ben, San Marino ellen.
Vardy az angol válogatott mezében 2015-ben, San Marino ellen.

Míg a legtöbb ügynök távol tartotta magát az amatőr ligáktól, Morris örömmel ült le tárgyalni az ekkor 23-24 éves futballistával. A fáma szerint az első meccs után kijelentette, lehet, hogy a srác most még a hetedosztályban futballozik, de egy napon angol felnőttválogatott lesz. Persze ezen a Vardy család is jót mosolygott, a fiú havi 30 fontnál többet még nem látott a labdarúgásból.

Anno már a fleetwoodi szerződése is nagy szó volt. Főleg, hogy a csapat kivásárolta őt. Óriásinak tűnő összegért, 30 ezer fontért. A szerződéssel Vardy főállású futballistává vált, így elköszönt a kocsmapulttól és a gyári futószalagoktól, ahol eleddig keresete nagy részét szerezte. Az angol sajtóban terjedő anekdota szerint Vardy (mostoha)apja már azt is a „végre benne vagy a tutiban!” felkiáltással kommentálta, amikor a csapat színeiben lejátszott első bajnokija előtt, a fiát elkísérve ingyen szállást kapott a városi hotelben – korlátlan étel- és italfogyasztással.

A KAPUCNIS „UTCAGYEREK” ELŐLÉP

Jelképes, hogy két évvel később a Leicester egy kapucnis Puma-pulcsiba öltöztetve mutatta be. Úgy húzták a fejébe, akár a sheffieldi utcagyerekek húzzák a saját kapucnijukat – a párhuzam helytálló: Vardy nem egy labdarúgó-akadémia fényes gyémántja volt. Őt valóban az utca nevelte – s valóban Sheffieldben. Vardy csak egy srác volt, aki nem ismerte a médiában unásig ismételt fordulatokat, kommunikációja kicsit sem volt kifinomult. Sőt, pont annyira volt nyers és őszinte, ahogyan egy félamatőr futballista játékától várja az ember. Sok szempontból ugyanaz a srác volt, aki tinédzserként minden hétvégén kijárt kedvenc csapata, a Sheffield Wednesday bajnokijaira. Igazság szerint kölyökként a csapatban is futballozott, ám 2003-ban, 16 éves korában elköszöntek tőle, mondván, pocsék a fizikuma és sosem lesz belőle profi játékos. Az is megérne egy misét, hogy a nagy rivális Sheffield United aztán pont a sok piros lapja és fegyelmezetlen viselkedése miatt mondott rá nemet. Vélhetően mindkét klub bánja már a döntést.

Vardy Mahreztől kapta profi pályafutása során eddig a legtöbb gólpasszt (Fotó: AFP)
Vardy Mahreztől kapta profi pályafutása során eddig a legtöbb gólpasszt (Fotó: AFP)

– Találkoztál bármikor is személyesen Nigel Pearsonnal? – tette fel a jogosnak tűnő kérdést Tanner, elvégre Pearson volt a Leicester edzője, amikor megvették Vardyt, s nem mellékesen a Wednesdey korábbi ikonikus csapatkapitányáról volt szó.

– Nem. Vagyis… amikor gyerek voltam, egyszer befutottunk a pályára, és őt is lerohantuk.

Vardy menedzsere persze fogta a fejét a válasz hallatán. Pályára rohanásról beszélni nem feltétlenül passzolt a klubok és a szövetségek által elvártakhoz. De a támadó pont ettől volt különleges. S a Leicesternél töltött első idénye után kevés jel utalt arra, hogy más is különlegessé teheti még. 26 bajnokin csupán négy gólt hozott össze a másodosztályban, aminél mindenki többet remélt.

Vardy a Manchester Unitednek lőtte az első PL-gólját (Fotó: AFP)
Vardy a Manchester Unitednek lőtte az első PL-gólját (Fotó: AFP)

Hogy azért visszaköszönjön valami az utcai vagányból: csuklósérülés miatt több meccsről is lemaradt – mint kiderült, egy kocsmai bokszgépbe sikerült rossz szögben beleütnie az egyik szabadsága alatt. A sztorin ma már pont ugyanúgy mosolyog, mint az idénybeli néhány hajviseletén…

A NÉP KEDVENCE

Vardy állítólag már a szerződése felbontásán és a profi labdarúgástól való visszavonulásán gondolkodott, akkora kudarc volt neki a mindössze négy gól. Ám a stáb biztatása és néhány régi barát szavai hatására kitartott. A második évben aztán beindult a gólgyártás, Vardy pedig mára a Leicester történetének negyedik legeredményesebb labdarúgója – az Arsenal ellen szerzett keddi találatával – 129 gólnál jár már. Nála csak Arthur Chandler (273), Arthur Rowley (265) és Ernie Hine (156) volt termékenyebb a „rókáknál”. Vardy a klub történetének első olyan futballistája, aki elérte a 100 gólos mérföldkövet a Premier League-ben – és az első lehet, aki gólkirály lesz a Leicesterből (a 2015–2016-os évadban egyetlen találattal maradt le erről a 25 gólosHarry Kanemögött).

VARDY SZEMÉLYES KEDVENCE A SZÁZBÓL

Amikor 2015 májusában megkapta a Morris által jó előre megjósolt válogatott behívót, már sokkal több újságíró gyűlt össze a sajtótájékoztatón, mint anno Leicesterben. Korábbi életében semmi, de semmi nem segíthette Vardyt abban, hogy készen álljon egy ilyen rohamra. Leicesterben és az FA-nél is aggódtak, mi sülhet ki a történetből: mindenki kíváncsi volt a srácra, aki a hetedosztálytól a válogatottig emelkedett négy év alatt. A csatárra, aki 2007-ben még egy kocsmában csapolta a söröket.

Vardy viszont remekül kezelte a helyzetet. Amikor a Manchester United elleni emlékezetes (első PL-)találatáról kérdezték, szerényen csak úgy felelt: „jól sikerült, utána viszont fél évig nem jött össze semmi”. (Az ötödik forduló után a 30. fordulóban szerzett csak újabb gólt az első élvonalbeli idényében – a szerk.) Nem szégyenlősködött akkor sem, amikor az amatőrként megkeresett fizetése és korábbi munkái kerültek szóba. Hamar fény derült büntetett előéletére is, 20 évesen egy hallókészüléket használó és emiatt kigúnyolt csapattársa védelmére kelt – a kelleténél talán nagyobb elánnal. „Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez is én vagyok. Bármikor kiállnék egy bajba jutó barátért.”

Az angol sajtó felkapta a sztorit, amit pozitívan fogadtak. Pillanatok alatt a nép hőse lett, Vardy csillaga egyre fényesebben kezdett ragyogni. Ő azonban továbbra is a pályán igyekezett bizonyítani. „Ha tényleg pályára léphetek Rooney mellett, csak egy dolog érdekel, hogy kiadjam magamból a maximumot.”

2016 nyarára nemcsak Angliában, hanem világszerte is ismert és elismert lett a neve. Kellett ehhez nem egy egészen varázslatosan sikerült pillanat. A Bournemouth elleni tizenegyes, majd az azt követő nagy sorozat: tizenegy egymást követő tétmeccsen mindig a kapuba talált. A Newcastle ellen szintén emlékezetes egyenlítő gólt jegyzett, aztán ott volt az Old Traffordon szerzett, rekordot jelentő lövése (Ruud van Nistelrooy tízmeccses sorozatát adta át a múltnak) – ami összességében a 19. gólja volt a Premier League-ben. 31 év után az első Leicester-játékos lett, aki 20 gól fölé jutott az angol élvonalban. A csapat máig hihetetlennek tűnő menetelés végén megnyerte a bajnoki címet Claudio Ranieri irányítása mellett.

HŰSÉG ÉS BECSÜLET

Több klub érdeklődését is felkeltette, Tanner beszámolója szerint az Arsenal mindenkinél közelebb járt ahhoz, hogy megszerezze. A londoniak már a kivásárlási árát készültek letenni, amikor egy Santa Monica-i szállodában Vardy végül jelezte, nem akarja elhagyni a Leicestert. Az oka, amiért nemet mondott az Arsenalnak, egészen meghökkentőnek hat a mai világban: hála. A Leicester váltotta valóra az álmát, hogy profi futballista legyen. Épp ezért nem akart ellenük futballozni.

Közben összejött egy Európa-bajnoki és egy világbajnoki szereplés is, igaz, ezeken nem sikerült maradandót alkotnia. Az angol válogatottól a 2018-as vb után, 26 meccsel és 7 góllal a háta mögött köszönt el, mondván, a csapat amúgy is fiatalításon esik át, s bár hálás a sorsnak, hogy megadatott neki, hogy a nemzeti csapatban szerepeljen, nem akarja olyan elől elvinni a helyet, aki a következő tíz évben is meghatározó lehet – no meg a családja is értékelné, ha több időt tudna otthon tölteni (Vardynak a jelenlegi házasságából két gyereke van, az előző kapcsolatából egy, míg feleségének is van korábbról másik kettő).

A gólgyártás Leicesterben folytatódott. 2016 decemberében a Manchester Citynek lőtt mesterhármasával már 34 PL-gólnál járt. Tavasszal a Stoke City ellen lőtt óriási kapásgólt – 38. A West Brom ellen a tizenhatos vonaláról lőtt újabb emlékezetes gólt Rijad Mahrez remek indításából – a labdának szintén nem volt lehetősége lepattanni: megszületett az 58.


Brendan Rodgers érkezése után Vardy még magasabb tempóba kapcsolt: az exliverpooli menedzser 2019 februárjában a Watford ellen ült le először a csapat kispadjára – s a negyedik olyan Leicester-edző lett, akinek bemutatkozó meccsén Jamie Vardy az ellenfél kapujába talált.

2020 véletlenül sem indult jól Vardynak: 14 tétmeccsen csupán egy gólt tudott felmutatni, mielőtt Harvy Barnes labdaszerzéséből, közvetlen közelről bevette volna a Crystal Palace kapuját és így belépett volna az angol élvonal századosi klubjába (29. tagként). A meccsen szerzett második gólja már sokkal tipikusabb Vardy-gól volt: jó kiugratás, egy az egyben kapura vezetett labda, majd bokából egy finom emelés a kapus mellett – megszületett a 101. is.

„Az egyik csapattársam megkérdezte, mi lesz majd, ha gólt szerzek. »Hogy érted?« – kérdeztem vissza – »Kiszaladok majd a lelátó elé ünnepelni. Nem érdekel, hogy üres-e vagy sem.« Ez ugyanúgy egy tétmeccs, ha gólt szerzel, ugyanúgy ki kell törjenek az érzelmeid. Biztos, hogy ünnepelni fogok, nem aggódom ezen” – mondta két héttel korábban, szintén egy a The Athleticben megjelent interjúban.

Jamie Vardy a 100. Premier League-találatát ünnepli (Fotó: AFP)
Jamie Vardy a 100. Premier League-találatát ünnepli (Fotó: AFP)

… S AKKOR JÖN A MATEK

Hogy Vardy a sikerek közepette is mennyire meg tudta őrizni önmagát, arról árulkodik az említett beszélgetés egy másik szemelvénye.

„Kertészkedtem, saját gyümölcsöt és zöldséget ettem, szóval nem unatkoztam – mondta a karanténidőszakról. – Délutánonként, az edzés végén pontosan tudtam, hogy a gyerekeim otthon várnak, és tuti, hogy hagytak néhány matekpéldát, amit együtt oldunk meg.” Vardy kedvenc tárgya középiskolásként a matematika volt, mint mondja,„majdnem annyira szeretem a számokat, mint gólt lőni.”

102 eddigi góljából 53-szor hazai pályán volt eredményes. 99-szer a tizenhatoson belülről vette be az ellenfelek kapuját, tizennyolcszor tizenegyesből, 64-szer jobb lábbal, tizenkétszer fejjel talált be. Vardy találataihoz 23 különböző játékostól kapott gólpasszt. A legtöbbet a már két éve Manchesterben futballozó Mahreztől. Összesen 25 csapat kapuját vette be, a legtöbbször épp az Arsenalét (10). A második kedvenc áldozata a Liverpool (7). Csupán négy olyan volt vagy jelenlegi PL-csapat van, amellyel szemben még nem volt eredményes (a Cardiff City, a Hull City, a Middlesbrough és a Wolverhampton).

Jamie Vardy ünnepel (Fotó: AFP)
Jamie Vardy ünnepel (Fotó: AFP)

Vardy 25 évesen még félprofi volt. És már 27 volt, amikor végre a Premier League-ben is bemutatkozhatott. Most 33. S hogy mikor gondolt először arra, hogy meglehet a 100. gólja az élvonalban.

„John említette az idény elején. »Már csak húsz gól hiányzik a százhoz. Mit gondolsz, összejöhet a szezon végéig?« Összehúztam a szemöldököm. »Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, a lényeg, hogy minél több győzelmünk legyen!«

Vardy az Arsenal ellen szerzett keddi találatával ismét kétgólos előnyben van a PL góllövőlistájának élén. Ez az, ami még hiányzik az immáron 33 esztendős csatár vitrinjéből. És ez az, amire senki sem gondolt volna, amikor 2012-ben az ürességtől kongó stadion lelátói előtt bemutatták az egymillió fontos embert: Jamie Vardy a Premier League gólkirálya lehet a Leicester mezében.

Ehhez viszont még Mohamed Szalahnak, Pierre-Emerick Aubameyangnak és Danny Ingsnek (is)lehet néhány szava.

JAMIE VARDY 100 GÓLJA A PL-BEN


100 GÓL FELETT A PL-BEN
gólmeccs
Alan Shearer 260 441
Wayne Rooney 208 491
Andrew Cole 187 414
Sergio Agüero 180 261
Frank Lampard 177 609
Thierry Henry 175 258
Robbie Fowler 163 379
Jermain Defoe 162 496
Michael Owen 150 326
Les Ferdinand 149 351
Teddy Sheringham 146 418
Robin van Persie 144 280
Harry Kane 138 205
Jimmy Floyd Hasselbaink 127 288
Robbie Keane 126 349
Nicolas Anelka 125 364
Dwight Yorke 123 375
Steven Gerrard 120 504
Ian Wright 113 213
Romelu Lukaku 113 252
Dion Dublin 111 312
Emile Heskey 110 516
Ryan Giggs 109 632
Peter Crouch 108 468
Paul Scholes 107 499
Darren Bent 106 276
Didier Drogba 104 254
Jamie Vardy 102 204
Matt Le Tissier 100 270
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik