Fülöpék és Geráék is otthon kaptak ki

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 23:08
null
Peter Crouch fejese BL-t ért a Tottenhamnek (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából elhalasztott mérkőzéseken két magyar légiósért is szoríthattunk: a Fülöp Mártonnal felálló Manchester City nagy téttel bíró összecsapáson fogadta a Tottenham gárdáját és szenvedett egygólos vereséget. A Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham szintén pályaválasztóként játszott, és minimális különbséggel kikapott a Stoke Citytől.

Manchester City–Tottenham

Manchesterben ember nem mondta volna meg a mérkőzés láttán, melyik a hazai csapat, illetve hogy a tabellán melyik van hátrányban a másikkal szemben, és szeretne ezért sokkal inkább ponthoz, de még inkább pontokhoz jutni.

A Tottenham ugyanis lényegesen támadóbban lépett fel, a labdát is jobban járatták, mint a házigazdák, így a Cityben a Tévez, Adebayor, Bellamy támadótrió asszisztálni kényszerült. Miután azonban a vendégek mezőnyfölénye is meddőnek bizonyult, helyzetekig ritkán jutottak el, a City kapuját védő Fülöp Mártontól sem kellett bravúr.

A 19. percben Ledley King fejesénél tehetetlen szemlélője volt a magyar légiós, ahogy a labda a kapufáról pattant az alapvonalon túlra. A 39. percben Peter Crouch visszafejelt labdáját Gareth Bale tűzte rá tízről a jobb kapufa mellé, Fülöp itt is külső szemlélője volt az eseményeknek. Nem úgy a 41. percben, amikor egy földről elvégzett kirúgást a blokkolni érkező vendégtámadó lábára rúgott, de a magyar kapus szerencséjére a labda visszapörgött hozzá.

A City kényszerűségből a kontrákra rendezkedett be, akadtak is helyzetei, de Gomes mindent védett, mind közül a legnagyobbat akkor, amikor egy öngóltól mentette meg övéit.

A második felvonásban aztán Fülöp statisztából egyszeriben főszereplővé vált. Az 55. percben egy baloldali lövést tolt ujjheggyel szögletre, majd a 77.-ben Crouch közeli fejesét védte remek reflexmozdulattal lábbal. A kettő között már ő is verve volt, de a bal oldali lapos centerezés centikkel elsuhant a vetődve szánkázó Crouch spicce előtt, márpedig ha ő nem ért labdához, akkor ez a világ egyetlen centerénél sem gól.

A City a második felvonásban gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentett a vendégek kapujára, a Tottenham ellenben annyira közel járt a vezető és győztes gólhoz, hogy a hajrában csak begyötörte. Younes Kaboul jobb oldali egyéni megmozdulása végén az erőből középre lőtt labda kicsit megpattant egy City-védőn, amely így a hazai kapu felé vette az irányt. A szöget jól záró Fülöp reflexből belekapott a labdába, de pechjére a kipattanó Crouch elé került, a hosszú center pedig védőjét megverve, amúgy is hosszú nyakát tovább nyújtva fejjel gólt szerzett. (0–1)

A City semmilyen rohamot nem tudott produkálni az egyenlítés reményében, Fülöptől viszont újabb bravúrra volt szükség, amikor a 92. percben szögletre ütötte Roman Pavljucsenko 12 méterről leadott és a hosszúba küldött lövését.

Nem érdemelt győzelmet, sőt, még pontot sem a City, amely egész szezonban a BL-kvalifikációról álmodott, de végül hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, méghozzá a legnagyobb riválissal szemben, Manchesterben, a szezon talán leggyengébb teljesítményét produkálva.

Fulham–Stoke City

Az Európa-ligában döntőbe jutó Fulham az első perctől kezdve nyomatékosította győzelmi terveit a Stoke ellen, de hiába a mezőnyfölény és a több helyzet, a vezető gólt csak nem sikerült megszerezniük a hazaiaknak. Gera Zoltán ezúttal is támadófeladatokat kapott, rendre bekapcsolódott a hazai akciókba, még befejezésig is jutott, de előrébb általa sem jutott a Fulham.

Ahogy telt az idő, érezhető volt, a hazaiaknak nem sok babér terem – talán ha a sérült befejező emberük, Bobby Zamora a pályán van, máshogy alakult volna a találkozó –, viszont a hajrában meglepetésre az addig nem sokat mutató vendégek megszerezték a győztes gólt, és három ponthoz jutottak. A Stoke-nak sikerült megelőznie a tabellán a Fulhamet, bár ezt utóbbiak aligha bánják, sokkal jobban foglalkoztathatja őket ennél az Atlético Madrid elleni Európa-liga-döntő.

 CROUCH FEJES GÓLJA FÜLÖP MÁRTONNAK
 

 

AZ ÁLLÁS 
1. Chelsea 37 26 5 6 95–32 +63  83
2. Manchester United 37 26 4 7 82–28 +54  82
3. Arsenal 37 22 6 9 79–41 +38  72
4. Tottenham 37 21 7 9 65–37 +28  70
5. Manchester City 37 18 12 7 72–44 +28  66
6. Aston Villa 37 17 13 7 52–38 +14  64
7. Liverpool 37 18 8 11 61–35 +26  62
8. Everton 37 15 13 9 59–49 +10  58
9. Birmingham 37 13 11 13 37–45 –8  50
10. Stoke City 37 11 14 12 34–44 –10  47
11. Blackburn 37 12 11 14 40–55 –15  47
12. Fulham 37 12 10 15 39–42 –3  46
13. Sunderland 37 11 11 15 47–54 –7  44
14. Bolton 37 9 9 19 40–66 –26  36
15. Wigan 37 9 9 19 37–71 –34  36
16. Wolverhampton 37 8 11 18 30–55 –25  35
17. West Ham 37 8 10 19 46–65 –19  34
18. Hull City 37 6 11 20 34–75 –41  29
19. Burnley 37 7 6 24 38–80 –42  27
20. Portsmouth 37 7 7 23 34–65 –31  19
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik