Fülöp Márton még ma az Ipswiché lehet

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 11:47
null
Fülöp a Manchester City kapuja után az Ipswichét védheti (Fotó: Action Images)
A Sky Sports értesülései szerint megszületett a megegyezés a Sunderland és az Ipswich Town együttese között, így Fülöp Márton, a „fekete macskák" magyar kapusa a másodosztályban (Championship) szereplő klubba igazol.

Fülöp Ferenc, a magyar válogatott kapus édesapja és menedzsere elmondta a Nemzeti Sport Online-nak: végleges megegyezés – a Sky Sports értesüléseivel ellentétben – még nincs, este is tárgyalnak az ipswichiekkel, de valóban a „traktorosok" állnak a legközelebb a kapuvédő szerződtetéséhez.

Fülöp átadólistára került Sunderlandben, és Steve Bruce menedzser többször is elmondta: megfelelő ajánlat esetén elengedi.

Roy Keane csapata, az Ipswich már hetekkel korábban felvette a kapcsolatot a Sunderlanddel, és a jelek szerint az egyeztetések eredményre vezetnek. Ha megszületik a végleges egyezség, akkor Fülöp kedden esik át a kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírhatja szerződését.

Az Ipswich keretében már van egy magyar légiós: Priskin Tamás. Az együttes keretében három kapus van, az Írországból igazolt Brian Murphy, a tartalékkapus Arran Lee-Barrett, illetve a mindössze 19 éves Ian McLoughlin.

Fülöpnek az Ipswich lehet a nyolcadik angol klubja: bár csak a Tottenhamnek és a Sunderlandnek volt a játékosa, de kölcsönadták a Chesterfieldnek, a Coventrynek, a Leicesternek, a Stoke-nak, illetve a Manchester Citynek is szigetországi légióskodása során.

„Nagyon hosszúra nyúlnak a tárgyalások, de egyre közelebb vagyunk a megállapodáshoz. Meg akarjuk szerezni Mártont, mert a versenyhelyzet teremtéséhez szükségünk van még egy kapusra. Az előző szezonban problémáink voltak a poszton, mindenképpen három kipróbált kapuvédőt szeretnék a keretben" – mondta reggel a TWTD.co.uk-nek Roy Keane, az Ipswich menedzsere. A honlap értesülései szerint Fülöpért 750 ezer fontot fizet a Town.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik