FFT: hat játékos, akivel jövőre is versenyképes lehet a Tottenham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.19. 17:28
A tavaly nyári passzivitása után idén várhatóan alaposan a zsebébe nyúl majd a Tottenham, amelynek nem lehet más célja, mint hogy a következő idényben is versenyképes együttes legyen. A brit FourFourTwo munkatársa, Greg Lea összegyűjtött néhány nevet, akik illeszkednének Mauricio Pocchettino gépezetébe.

Néhány név az FFT hatos listájáról:

Donny Van de Beek (Ajax)
Ebben az idényben Matthijs de Ligt és Frenkie De Jong volt a fiatal Ajax két legfelkapottabb játékosa, szorosan mögöttük azonban ott van Van de Beek, akiről tudjuk, hogy ugyancsak hatalmas tehetség – amit egyebek között a Tottenham ellen is megmutatott a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A Spurs dolgát ebben az idényben több sérülés is nehezítette, ezek után nyilvánvaló, hogy a nyáron főleg a középpályán kell megerősíteni az együttest. A 22 éves Van de Beek sokat futó és kimondottan intelligens középpályás, aki elég gyors is ahhoz, hogy beilleszkedjen a Tottenham játékába. Amennyiben megszerzi őt a Spurs, azzal tovább erősödhet a következő idényre.

Mario Hermoso (Espanyol)
Középhátvéd poszton jelenleg nincsenek nagy gondjai a Tottenhamnek, de mindez megváltozna, ha Toby Alderweireld ezen a nyáron elhagyná a csapatot. A belga játékosnak még kicsivel több, mint egy év van hátra szerződéséből, úgyhogy Daniel Levy vélhetően nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy 2020 nyárán ingyen elengedje. Hermoso pedig tökéletes kiegészítő-játékos lehetne a Tottenham védelmében, amelyben már Jan Vertonghen, Juan Foyth és Davinson Sanchez is szerepel. A spanyol nagyválogatottban is lehetőséget kapó bal lábas Hermoso remek idényt futott az Espanyolban, és nagyban kivette a részét abból, hogy a katalán csapat végig versenyben volt az Európa-ligát érő helyekért.

Adrien Rabiot (Paris Saint-Germain)
Rabiot mióta decemberben megtagadta új szerződésének aláírását, egyetlen percet sem játszott a PSG-ben. Nem kétséges, hogy a franciák egyik botrányhőse a nyáron elhagyja Párizst, egyedül az nem világos, melyik csapat színeiben láthatjuk majd a következő idényben. A Tottenhamnek néhány nagyágyúval minden bizonnyal meg kell majd küzdenie, amennyiben szerződtetné Rabiot-ot, aki iránt korábban már a Manchester United, a Barcelona, a Real Madrid és a Liverpool is érdeklődött. Rabiotról mindenki tudja, hogy remekül passzoló játékos, aki mélyről is képes irányítani a játékot. s meg tudja határozni a meccs tempóját. Amennyiben szerződteti a Spurs, akkor Eric Dier vagy Victor Wanyama mellé valódi minőséget hoz a középpályájára.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik