FFT: Hamannt ráküldtük Kakára, azzal vertük meg a Milant – Benítez

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 13:18
A FourFourTwo-olvasók kérdéseire válaszolt Rafa Benítez. Mit mondott a félidőben Isztambulban? Hogy jött ki Gillett-tel és Hicksszel? Mi volt a gond az Internél? És ki a jobb: Fernando Torres vagy Djimi Traoré? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ adott a spanyol edző.

Ízelítő a nagyinterjúból:Ízelítő a nagyinterjúból:

Hogyan sikerült megnyerni rögtön az első évadban a BL-t a Liverpoollal? Hallottuk már a játékosok verzióját, de mégis, mi hangzott el a félidőben az öltözőben? És hitt benne, hogy még vissza lehet jönni abba a meccs­be?
David Harrison, Twitter
Jó volt a csapatszellem, különösen a BL-ben, ahol úgy éreztük, bárkit meg tudunk verni, mert alkalmazkodtunk a taktikánkkal, és úgy játszottunk, mint két különböző csapat. A mentalitásunk is jó volt, ha visszanézik a meccset, meg fogják érteni, mit értek csapatszellem alatt. A félidőben az volt a legfontosabb, amit megléptünk, nem az, ami elhangzott. Változtattunk a taktikán, három védővel jöttünk ki, és középre húztuk Dietmar Hamannt, hogy fogja a nagyon gyors Kakát. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy ha szerzünk egy gólt, akkor visszajöttünk a játékba, és ez így is történt. De csak azután kezdtünk el igazán remélni, miután láttuk, hogyan játszik a csapat a második félidőben.

Milyen a kapcsolata Sir Alex Fergusonnal? Bánja már, hogy a 2009. januári sajtótájékoztatóján beszólt neki?
Daniel Jones, Stoke
Jó volt a kapcsolatunk, amíg a csapataink vetélkedni nem kezdtek. Néhányszor megvertük a Unitedot, felzárkóztunk mögé, és ekkor minden megváltozott. Nem bánom, amit mondtam, mert a szurkolóknak is ez volt a véleményük, és az volt a megfelelő időpont, mert nyomás alatt tartottuk őket, s ezzel is szorítottunk rajtuk egyet. Tény viszont, hogy több pontot gyűjtöttek, mint mi, ezért az emberek hibának tartották, amit mondtam, de nem volt az.

Mi volt a gond az Internél? Utólag visszanézve tényleg nehéz lett volna sikert elérni egy olyan klubbal, amelyik épp akkor triplázott?
M. Haniff A. Latif, Twitter
Hatalmas lehetőség volt. Azt ígérték, szerződtetnek még néhány játékost, hogy fejlesszük a csapatot, de nem tették meg, így a dolgok nem működtek jól. Bár nagyon keményen és profin dolgoztunk, nem kaptuk meg a kellő támogatást, és voltak olyan sérülések is, amelyekből lassan épültek fel a labdarúgók, így még nehezebbé vált minden. Kár, mert némi támogatással több trófeát is nyerhettünk volna. De még így is pozitívan szeretnék rá visszatekinteni, hiszen kettőt így is elnyertünk, és ebből az egyik a FIFA-klubvilágbajnokság aranyérme volt.

Brian Reade új könyvében, az An Epic Swindle-ben azt írja, hogy a 2007-es BL-döntő után Athén utcáit kellett rónia, mert nem volt szállása. Ez igaz?
Gary West, Twitter
Igen. Nehéz helyzet volt, mert már elég késő volt, a játékosok családjai beköltöztek a szállónkba, és nem volt elég szoba.

A teljes interjú elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik